A természet remek vicce, hogy felfelé álló seprűre hasonlító bokrod lehet, kár is lenne kihagyni. Rövid növényajánló tetveknek.

Az egyik kedvencem ez a szépség. A zanót (Cytisus féle) legfeljebb 1,5-2 méter magasra növő kerekded bokor,  felfelé törő karcsú ágakkal, szinte észrevétlen méretű levelekkel. Ha megmetszettük előző évben a virágzása után, minden májusban pillangós virágba borul az egész cserje. Lenyűgöző látvány! Utána pedig az összes évszakban remek hátteret biztosít a nyíló virágoknak, és télen is csinos, afféle örökzöld hatást kelt.

Ilyenkor nyáron viszont rendre ellepik a fekete levéltetvek. Úgy tűnik, ez valami különleges csemege lehet a tetű-tányéron júliusban. A jó életbe, persze idén is megérkeztek… Volt olyan évünk, amikor a tetvek megjelenésével katicabogarak is jöttek és megették őket (szuper az állatvilág!), de volt olyan is, amikor csak háromszori permetezés használt. Ezekben a percekben is ádáz küzdelem folyik tetvek és katicák között néhány ágon, én egyelőre csak nézem őket és a kis pöttyösöknek szurkolok.

Bár bosszantó a dolog, ez mégse riasszon el senkit attól, hogy beszerezzen egyet, főleg, hogy talajban sem válogatós. Annyi bájt és szép formát hoz a napos kertbe, meg időnként a vázába, hogy öröm nézni!



Címkék: