Önkéntes környezettisztítók lelkes csapata járja az országot és igyekszik megszabadítani a közterületeket a szeméttől. Legutóbbi akciójukat a Népligetbe szervezték, ahol bizony volt mit csinálni. Az is megérne egy misét, hogy ezt vajon miért is nem végzik el az önkormányzatok, de erről majd máskor.

Több mint húsz aktivista vonult ki július 7-én Budapest legnagyobb közparkjába, és egy rövid munkavédelmi oktatás után nekiálltak szedegetni a gyakran igen veszélyes szemetet, igyekeztek még a bokrok mélyéről is kihalászni mindent. A több játszótérnek és sportlétesítménynek is otthont adó park tele volt a többi közt használt injekcióstűkkel, sörös dobozokkal és alkoholos üvegekkel, mégis a legnagyobb kihívást a végtelen mennyiségű cigicsikk felcsipegetése jelentette. A szép időben és jó hangulatban telt szelektív szemétszedés alatt 30 zsáknyi hulladéktól szabadították meg a sokak által kedvelt területet, amiket aztán a FŐKERT Nonprofit Zrt. elszállított. Képes beszámolót itt.

Az eredetileg Szombathelyről indult, üdvözítendő zöld kezdeményezés célja, hogy összehozza azokat a környezettudatos önkénteseket, akik szeretnék tisztábbá és élhetőbbé tenni a mindennapi környezetüket. Az ország különböző pontjaira meghirdetett eseményeiken sorra veszik a parkokat, játszótereket, utcákat, erdőket, strandokat, folyókat és tavakat. Mindenhol elkél a segítő kéz, csatlakozz te is! A következő állomások listáját itt találod.



Címkék: