Harmadik rész, gyilkos gaz és fojtó víz

Beszéltünk a kertésszel, aki azt tanácsolta, hogy még mielőtt rendeznénk a terepet, adjunk a gaznak egy kis gyomirtót, majd földtúrás után ismételjük meg. Ez újabb kiadást jelent: kétszer 15 ezer forintot. Mivel évek óta ő kaszálta a telken a füvet, pontosan tisztában volt vele, hogy a tarack, és mindenféle gyom teljesen ellep bennünket, ezért nem is nagyon tiltakoztunk a felvetése ellen.

A kert 2016 nyarán

Ennyit a tervekről. Közben eltelt pár nap, amíg végig szakadt az eső, nem is kevés, és sárban nem lehet gyomirtózni, vagyis lehet, de nem hatékony. Az esőzés elálltával, a föld épphogy kicsit megszikkadna, meg is érkezik a bobcat-ünk. Jó ha tudjuk, hogy nem úgy megy ám (főleg így tavasszal), hogy leszaladunk a sarki munkagépeshez, és bérelünk egy gépet holnapra. Sajnos jó előre le kell egyeztetni az időpontot, mert ilyenkor nagyon be vannak táblázva. Sok a munka, meg a munkagépesek már euróért és fontért bobcateznek valahol. Így van ez a kivitelezőnkkel is, úgyhogy az nem opció, hogy eltoljuk kicsit a tereprendezést, üstökön kell ragadni a lehetőséget. Visszatérve, nincs értelme egy előkészítő vegyszerezésnek, mert kellene jó néhány nap, mire az anyag eljut a növények gyökeréhez és kifejtené hatását. Mínusz egy gyomirtózás. Rizikózunk.

Hogy ez milyen hatással lesz leendő gyepünkre? Bízunk benne, hogy kezelhető lesz, és nem öli el a gaz a füvet. Átmozgatjuk a földet rendesen, itt leszedünk kicsit, ott feltöltünk. És egy gyomirtás végül is lesz – legalábbis ez a terv.

Így nézett ki az építkezés alatt kitermelt föld 2016 nyarán, amit később szétterítettek – van benne gyom bőven

Ami viszont biztosan segítene a fűnek, és a leendő növényágyainknak, hogy a házról lefolyó esővíz nem ezeket áztatná. Ehhez viszont el kell vezetnünk a vizet. Kell hozzá ásni, burkolatot felszedni, helyreállítani. Kellenek csövek, tisztító aknák. A kertrendező hetvenezret mondott anyagostul, ami nem tűnik borzasztóan soknak. De így is kérdés, belefér-e.

Ha a vízelvezetést bele tudjuk passzírozni a költségvetésbe, akkor számolnunk kell azzal, hogy a vizet el kell szikkasztanunk. Ezt mi növényekkel oldanánk meg, végig a telekhatár mentén. Ennek ára van, de nem csak forintokban mérhető, hanem az, hogy ad némi kötöttséget a növények kiválasztásánál: olyan kell, ami a nedvességet szereti. Kötöttségen túl ad még némi azonnali pluszköltséget is. Ebben az esetben ezt a beültetést nem lehet megspórolni, elnapolni, mert a szomszédság egész biztosan nem díjazná, ha nagy esők alkalmával előkertünk összes sara az utcán kötne ki.



Címkék: