Sokan folyamatosan levágnak minden elhervadt virágot a nagyobb virágképződés érdekében, ami teljesen profi hozzáállás. Nem csak szebbé teszi a növényt, de serkenti az új virágok képződését. Azonban, ha a növényünk már teljes elvirágzás előtt áll, érdemes meghagyni a legszebb, legegészségesebb virágokat, hogy magjukat begyűjthessük és próbálkozzunk a magról szaporítással. Ha ezt is odafigyeléssel teszed, igazán megéri!

A virágok fajtájuktól függően más-más módon nevelik magjaikat, de egyben biztosak lehetünk, lágyszárú évelők esetében ekkor érett be a mag szedésre:

  • teljesen leszáradt az egész virág, a szárral együtt
  • a magokat tartalmazó tokok szintén tökéletesen elszáradtak, barnás árnyalatúak
  • sokszor csak úgy csörögnek a szabadon mozgó, száradt magok bennük (pl erdei csillagfürt, haranglábak)
  • maguk a magok már nem zöldek, hanem elszáradtak és szintén barnás vagy feketés színűek

Ha a fenti felsorolásból minden teljesült, akkor arra figyeljünk, hogy ne dús páratartalom mellett szüreteljünk, mert az a mag minőségét és tartósságát veszélyezteti. Legyen szellős, száraz, napos időjárás és inkább délután legyen.

Fontos megjegyezni, hogy sok olyan virág van, amely nem nevel terméstokot, ugyanakkor magot attól még természetesen foghatunk róla is. A büdöske vagy a búzavirág például kiválóan fejlődő magokat termel elhervadó szirmai tövében. Megtévesztő a jelenség, de mi résen lehetünk és nagyanyáink technikájával ügyesen begyűjthetjük a virágmagokat: vágjuk le az egész, teljesen elszáradt virágfejet (szintén száraz állapotban, szellős-napos napon) és tegyük egy tálcára. Morzsoljuk szét kezeink között, hogy tökéletesen kiszáradjon minden része 1-2 nap alatt. Ha szeretünk szöszmötölni, próbáljuk meg szétválasztani a magokat a szirmoktól, de ha nem vagyunk ennyire türelmesek, akkor a tökéletesen elszáradt szirmokkal együtt is eltehetjük télire. De csak úgy, ha ebben az esetben különösen figyelünk a szellőzésre.

Húsos termések esetében a magokat szedegessük ki a tokból és alapos áztatás után mossuk le róluk a felesleges részeket. Ez azért fontos, mert a húsos-puha részek nem engedik tökéletesen kiszáradni a magvakat és ezzel tárolás közben könnyebben megrothadhatnak a nedvesség megtartása és különböző kórokozók elszaporodása miatt.

Ha megfogtuk minden tetszetős virág magját és meggyőződtünk, hogy egészen szárazak és egészségesnek tűnnek, tavaszig száraz, jól szellőző helyen tároljuk, papírzacskókban. Ne legyünk restek, írjuk rá mindegyikre a nevét, fajtáját és, hogy mikor történt a magbegyűjtés. Tavasszal ezért még nagyon hálás leszel magadnak.



Címkék: