Lassan itt az ősz, a sünök már keresik a legmegfelelőbb helyet a tél átvészelésére, ezért kicsit élénkebb mozgást észlelünk ilyenkor. A téli álom előtt komoly hízási időszak is ez, így nem ritka, ha másfél-két kilós egyedekkel futsz össze a kertben. Már ha megfelelő helyet alakítottál ki nekik vagy jók a kerted adottságai.

Hol laknak a sünök?

Egész évben gondozod a gyepet és ollóval nyirkálod még a kerítés melletti részeket is? Nos, attól tartok, sok sün nem rak fészket nálad. Sünügyileg ugyanis legjobban azok a kerttulajdonosok állnak, akiknek a kertjében jó búvóhelyeket találnak. Kisebb-nagyobb rakás fa, lomb részekkel vagy gazos terület egy fal mellett kiváló helyek lehetnek, hogy nappal nyugodtan aludjanak. A téli álmot alvó, hazánkban is honos Keleti sün télre szereti, ha stabil „tető” van a feje fölött, így többnyire a lehulló (vagy összerakott) ágak jelenthetnek menedéket, némi avarral, lekaszált gazzal, hiszen szigetelni is kell valamivel. De egy komposztkupac fagerendái mellé is remekül be tudja magát vackolni télire.

Tivornyázó életmód

A sünik éjszaka egész nagy területeket bejárnak az élelemért (és talán a társaságért  is, ha-ha), így fontos, hogy sünbarát kertünk ne legyen hermetikusan elzárva a külvilágtól, azaz a kerítéseken át tudjon a kertek között közlekedni. Vannak lyukak itt-ott nálad is? Ha egy kutya már nem fér be, egy süninek még éppen jól jöhet.

Nem jó szomszéd

Kutyád-macskád van? Sajnos a sünbarát kertnek nem része egyik négylábú sem, mert rendszeresen zavarja egyik a másikat. Ha nincs is életveszélyben egyik sem, a sün akkor sem szereti, ha megugatják, megnyalják, görgetik őket, esetleg feltúrják fészkeiket, pedig mindre nagy az esély a kutyás-macskás (főleg kutyás!) kertekben. Ezeken a helyeken legfeljebb áthalad a süni az éjszakai botorkálásban, akkor viszont lehet neki örülni.

Mi a vacsi?

Nos, ki kell ábrándítsak minden Sün Balázson nevelkedett olvasót. A süni nem almán él, ugyanis ragadozó. Imádja a meztelen csigákat, lárvákat, különböző gilisztákat, férgeket, rovarokat, egyszóval minden olyat, amit én magam ki nem állhatok a kertben. 🙂 A sün éppen ezért nem csak bájos, hanem rendkívül hasznos állat a kertben, védjük őket és tegyünk a kedvükre. De ne feledjük, nincs szükségük etetésre-itatásra az embertől. Ha mégsem tudnál ellenállni, tejet ne adj nekik, mert mind laktózérzékeny, így ha megisszák, hamar kiszáradhatnak a hasmenések miatt.

Mi a település szélén lakunk, aminek kedves hozadéka a sok süni (meg ősszel az egerek és hasonló rágcsálók is), így remek szórakozás időnként zseblámpával mászkálni az éjszakai kertben, hogy meglessük őket a gyerekekkel. Különösen kora nyáron élénk a mozgás, amikor kicsinyek is vannak és sorban totyorognak, ősz közeledtével viszont mindig helyes kis dagi példányokra akadunk.



Címkék: