Augusztus legvégén a családok már főleg a gyerekeknek érdekes szeptemberi időszakra koncentrálnak. Ezzel együtt a kerti örömöket igyekeznek eltenni a jövő évre. Szétszik a medencét, leeresztik a vízi játékokat és a kerti asztalt is elteszik. Utóbbi szerintem öreg hiba, mert nincs is szebb a sárguló levelek alatti reggelinél hétvégén… És talán az őszre hangolódás jele az is, hogy sokak az ablakokban és egyéb cserepekben lévő virágokra már nem sok figyelmet szentelnek.

Észrevettétek már ti is, hogy szeptemberben már sokkal kuszábbak, és alig virágosak a virágládák és más cserepek? Már nincs minden (más)nap locsolás, a rohanásban sokszor egy hét is eltelik a következő vízadagig. A tápanyagpótlás pedig már eszünkbe sem jut, mert az a gyereknek kell a suliban. És míg neki készül a szendvics, növényeink földje egyre sivárabbá válik tápoldat nélkül, hacsak nem állott esővízzel locsolunk, de tudjuk, a szép virágzáshoz az sem elég.

A nyári három hónaphoz képest ősszel másfél-két hónapunk van még, amikor virágozhatnak egynyári szépségeink, akár az árnyékos részeken is, ami azért nem kevés. Az első komoly hideggel, mondjuk 5-6 fokos éjszakai hőmérsékletnél, persze el  kell tőlük is búcsúzni (sokuk csak a pincéig megy), de addig még sok hét telik el, ne hagyjuk, hogy vegetálással teljenek napjaik. Tény, hogy feltűnő virággazdagságra már nem számíthatunk a hideg beköszöntével, de csinos, ápolt és még mindig virágos megjelenésre azért igen. Élvezzük szép látványukat az utolsó napokig!

Szeptemberrel új időszak kezdődik a családok és a virágok számára is, több teendő, eső és hűvösebb idő várható, ahogy mindig. A napi növényápoló rutin és lelkesedés tartson még ki egy kicsit! Növényeink meghálálják és további virágokkal teszik széppé környezetünket, ahova ősszel is öröm lesz hazaérni a munkából.

Ki-ki vérmérséklete szerint tápoldatozzon tovább nyugodtan még egész szeptemberben, októberben érdemes csak fokozatosan lecsökkenteni az adagokat nullára. A locsolásról szintén ne feledkezzünk meg, a teljesen kiszáradt földet már nehéz regenerálni. Az elszáradt virágfejeket továbbra is távolítsuk el.

Egy hónap múlva már megmutatom videón, hogy melyik virágodat hogyan tudod eltenni télire az ablakból, sőt kifejezetten őszi összeültetésekkel is készülök. Addig megpróbálod életben tartani a mostaniakat?

kép: MaxPixel



Címkék: