A majdnem három millió lakosú Rómát vízzel ellátó Acea vízszolgáltató vállalat közleménye szerint a vízellátást az egész városban korlátozzák. A víznyomás csökkenése elsősorban a magasabb emeleteken és az egyébként is alacsony nyomású kerületekben lesz jobban érzékelhető. A víznyomást csökkentik a fővárossal szomszédos, a repülőteréről ismert Fiumicino önkormányzatának területén is.

A közüzemi korlátozás egyelőre csak az éjszakai órákra vonatkozik, és a tervek szerint elegendő lesz csak szeptemberben csökkenteni a víznyomást azt remélve, hogy ősszel a csapadék pótolja majd a vízhiányt.

Az olasz fővárosban és területén május óta nem esett eső. A nyár eleje óta hét hőhullám követte egymást teljesen kiszárítva a patakokat: a Rómát kettészelő Tevere folyó és a várost vízzel ellátó Braccianói-tó vízszintje is történelmi mélypontra süllyedt.

A rendkívüli szárazság miatti víztakarékosság jegyében Rómában júliusban elzárták az utcai kutak egy részét. Július végén szintén felmerült a víznyomás csökkentésének és a vízfogyasztás korlátozásának a lehetősége, de azt akkor elhalasztották, bár az utcai kutak nagyrészét akkor is elzárták, kivéve néhány hontalanokkal teli városrészt.

Emlékeztek? Tavaly nyáron a szökőkutak vizét is elzárták Rómában a hőhullámok okozta kritikus szárazság miatt és az utcai ivóvíz szolgáltatás is szünetelt jó időre. Talán idén hamar beköszönt az ősz…

Fotók: wikimedia, wikimedia commons



Címkék: