A héten átadták a dél-dunántúli régió első fák koronái között haladó sétányát, a Nyugat-Mecsekben található Sás-völgyben.

A Mecskerdő Zrt. közleménye szerint a sétány a 2014-ben kialakított madármegfigyelő toronyhoz kapcsolódik: a fiatalos, sűrű erdőben mintegy 50 méter hosszú, 6 méter magas járószintű, a terep emelkedésének következtében a talajszintre érkező, faszerkezetű lombkoronasétány épült. A kihelyezett tájékoztató tábláknak köszönhetően a tanösvény az erdészeti erdei iskolai programok tematikájával összehangoltan segíti az erdő alsó szintjeiről nem látható lombkoronák jellegzetes élővilágának megismerését. Az ősz közeledtével különösen érdekes lesz erre sétálni a fák lombjának elszíneződése és az üresen hagyott madáfészkek miatt.

A Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza mellett épült, ingyenesen látogatható fejlesztéshez kapcsolódva egy odú- és fészektanoda is készült, ahol a gyerekek az ő méretükre kialakított cinke- és denevérodúba vagy gólyafészekbe mászva próbálhatják ki az élőlények lakhelyeit.

A Mecsekerdő Zrt. érdekes, új létesítménye harmonikusan illeszkedik az erdei környezetbe, hiszen az építmény egésze fából épült. A sétányt a Mecsekből származó, 40 centinél vastagabb tölgyfarönkök tartják, az oszlopok mellett a korlátokhoz és egyéb elemeihez pedig égerfa került felhasználásra.

Az országban egyre több helyen találkozhatunk lomkoronasétányokkal. A makói, bakonyi és kaszói pályák után itt egy újabb attrakció, ami kedvet hoz az őszi erdők felfedezéséhez.

Csigalépcső vezet fel a lombkorona szintre

 

Fotók: koos.hu  pecsma.hu



Címkék: