Nem kell ahhoz profinak lenned, hogy a kertedből egészséges és hibátlan zöldségek, gyümölcsök kerüljenek az asztalra. Bemutatunk pár kertet, melynek gazdái nem végeztek kertészeti iskolát, mégis saját maguk kísérletezték ki, mi a jó a növényeiknek. És az eredmény elképesztő.

A Magyarország legszebb konyhakertje pályázatról korábban már beszámoltunk. Ebben az évben több mint 340 település csatlakozott a programhoz, és mérettette meg vállalkozó kedvű lakosait. Nagykovácsi is hasonlóképpen tett, immáron harmadik éve rendezte meg a maga versenyét. Idén kilenc versenyző kiskertje közül választotta ki a zsűri azt a hármat, melyet a legérdemesebbnek talált arra, hogy az országos versenyre is benevezze. A három kert a következő három kategória nyertese: mini (50 m² alatti), normál (50-100 m²) és közösségi kategória. A verseny rendezője Vojczek Judit, a Nagykovácsi Természet- és Környezetvédő Egyesületének (NATE) tagja. Az eredményhirdetés már-már hagyományosan a Nagykovácsi Búcsú megnyitóján történt. A díjakat részben az önkormányzat biztosította, részben pedig a rendezvény támogatói:  kertészeti cégek, kozmetikai cég, könyvesbolt és magánszemélyek egyaránt, akik a környezet szépítés igazi elkötelezettjei.

A győztesek:

Mini kategóriában, tehát 50 négyzetméter alatti kiskertjével Monoki Péterné Margit vehette át az első díjat. Ő a címtartó, tavaly is megnyerte a versenyt, és országos díjat is kapott.

Normál kategóriában, tehát 50 és 100 négyzetméter közötti konyhakertjével Bányainé Pajor Gabriella nyert, aki szintén címtartó és szintén nyert országos díjat az elmúlt évben.

Közösségi kategóriában az egyetlen induló vitte el a díjat, aki nem más, mint a település óvodája, a Kispatak Óvoda. Szerkesztőségünk ezúton szeretne külön gratulálni a Dió és Barack Csoport lelkes kis kertészeinek és kalapunkat emeljük az óvónénik előtt, akik irányították, segítették őket. Szolgáljon példaként ez minden óvodának, mert nincs annál fontosabb, hogy a gyermekeket már kiskorukban környezettudatosságra és a természet szeretetére neveljük. S mi lehet nagyobb mozgatórugó, mint egy efféle díj?

Osztottak különdíjakat is. Mucsi Gábor és családja például olyannyira belejött a kertészkedésbe, hogy ugyan mini kategóriában neveztek, de mire a verseny véget ért, átkerültek a normál kategóriába. Mátyus Vendel pedig kiskertjében mai napig ugyanannak a szlovák paradicsomnak a magjait veti vissza, amit 15 éve szerzett. Idén fel is ajánlották neki, hogy a magok egy részét beveszik a magbankba, amit örömmel elfogadott és már ki is választotta azokat a terméseket, melyekből begyűjti őket. Különdíjat kapott továbbá Vámos Erika is.

Minden díjazottnak gratulálunk!

De lássuk a győztes kerteket!

A mini kategória győztese

Margit kertjébe lépve nem győztem ámuldozni. Már a zöld és buja bejárati ösvényen is öröm volt végigmenni. Konyhakertje nem klasszikus elrendezésű, nem különálló egység a kertben, hanem a házat körülölelő ágyássor. Végigsétálva az ágyások mentén felismerhető a veteményes kialakításának folyamata. A tulajdonos elmondása szerint minden egy tíz éve ültetett tormával kezdődött. Ez volt az első elültetett zöldség, és aztán jött sorban a többi. A torma egyébként a mai napig él, és növeszti csípős gyökereit.

A kiskert teljes egészében biokert, vegyszereket még távolból sem látott. A veteményes talajának tápanyagpótlását komposzttal, kávézaccal oldja meg gazdája, talajjavításhoz pedig homokot használ, amennyiben egy növény ezt igényli (ilyen például a burgonya). Kártevők ellen különféle ázalékokat, főzeteket permetez a növényekre, mint a csalán-, vagy zsurlófőzet. Ezen kívül igyekszik úgy ültetni növényeit, hogy azok egymás mellett egymásra jótékonyan hassanak, egymás kártevőit elűzzék. A hagymalégy például ki nem állhatja a sárgarépa közelségét, míg a sárgarépalégy a hagymát utálja. Egyértelmű, hogy össze kell őket párosítani, nem? Természetesen a jól bevált bársonyvirág, azaz büdöske (Tagates sp.) is ott virít minden ágyás szélén, mely a drótférgektől és fonálférgektől óvja meg a legtöbb zöldségfajtát. Ha egy növényt valamilyen okból mégis nagymértékben megtámadnák a kártevők, vagy valami betegség, akkor azt a példányt Margit egyszerűen csak eltávolítja a kertből.

No de van még egy elképesztő dolog kertjében. Mégpedig az, hogy öntözni szinte egyáltalán nem öntöz. Hogyan lehetséges ez, anélkül, hogy a terményei egy cseppet sem veszítenek hozamukból és minőségükből? A titok a zöldmulcsozás, azaz a fűkaszálék szétterítése az ágyásokban. A zöldmulccsal fedett talaj sokáig megtartja a nedvességét, a gyomok sem nőnek ki közüle és segítségével még némi extra tápanyag is bekerül a talajba. Amikor mégis elkerülhetetlen a locsolás, azt csakis hordókba gyűjtött esővízzel teszi meg a győztes kertész. Vezetékes vizet már csak azért sem használna, mert pazarlásnak találja.

Margit örül ugyan az első díjnak, de ahogy elmondta, nem bánná, ha jövőre más nyerne, mert az azt bizonyítaná, hogy van értelme az egész programnak, és egyre több embernek lesz szép kertje. Hiszi, hogy a kertészkedés fiatalon tart és az egészséges terményekkel, a műveléshez tartozó mozgással és kikapcsolódással hozzájárul a mindennapi fittséghez.

A normál kategória győztese

Gabriella kertje, amit valójában édesanyjának alakított ki, egy fiatal, mindössze öt éves, félkész kert. Fiaival közösen építi, a veteményes volt az első, ami elkészült. Ez a kert alapos tervezésről árulkodik. A körülbelül 70 négyzetméteres konyhakert a kolostorkertek mintájára készült. Négyszögletes, másfél méter széles és 6-7 méter hosszú ágyásokból áll. A kör alaprajzú középső részben padot helyeztek el, hogy ott kertészkedés közben meg lehessen pihenni. Központjában jelenleg egy apró medence áll. Ezt később le szeretnék cserélni egy rózsaformájú, úgynevezett flowform-ra. Ez egy olyan csobogó, melyben a víz egy meghatározott ritmika szerint áramlik, látványa és hangja nyugtatóan hat az emberre. A cél itt az volt, hogy a veteményes egy zárt világ legyen, ahova el lehet vonulni s feltöltődni. Jelenleg egy alacsony kerítés veszi körbe a kiskertet, de a jövőben, ezt megmagasítják, hogy biztosítsa a privát teret.

A növények ágyáson belüli elhelyezésével Gabriella folyamatosan kísérletezik. Minden évben más és más növényeket ültet egymás mellé, több-kevesebb sikerrel. Már tudja, hogy a káposztát a paradicsommal nem volt szerencsés összeültetni, mert a gyönyörű háromkilós káposzták bizony elnyomták a paradicsomokat. Viszont a paprika és a bazsalikom csodásan fejlődik egymás mellett. Mostanra az egész családja pesto-t készít és paprikából is van bőven.

Természetesen ez a kert is vegyszermentes. Ám, mivel még fiatal, a művelésnél kénytelenek külső tápanyagforrást bevinni. Itt is folyamatosan a kísérletezik a veteményes gazdája – hol szerves tápot használ, hol trifender gombát juttat a földbe (egy gomba, mely a rossz gombákat elpusztítja). A cél azonban az, hogy a tápanyag utánpótlása a későbbiekben csak komposzttal történjen, illetve a talaj belső baktérium körforgását ne kelljen bolygatni.

Gabriella számára a kertészkedés a mozgáson túl szellemi tevékenység is. Szerinte a veteményesben az ember kapcsolatba kerül a növényekkel. Ha megérinti őket, akkor azok válaszolnak egy illattal, vagy épp egy lepottyanó gyümölccsel. Az első helyezésnek természetesen ő is örül, de a legnagyobb elismerést az amúgy korábban a kertészkedésért nem rajongó édesanyjától kapta, mikor azt mondta neki: „Az egész kertben ezen a padon szeretek a legjobban ücsörögni, mert itt ez maga az élet.”

Kertészkedésre fel!

Amint látható, az eredményes kiskert titka a türelem. Időbe telik, míg az ember megtalálja azokat a növényeket, melyek az ő területéhez, az ő földjéhez a legmegfelelőbbek, ahogy nem egyik napról a másikra történik gondozásuk megismerése sem. A lényeg, hogy legyen bennetek lelkesedés és kitartás. A nyár vége nem a legmegfelelőbb időpont nekikezdeni veteményezni, de az ősz arra pont elég, hogy kijelöljétek leendő kiskertetek helyét, előkészítsétek az ágyásokat és tavasszal már vethetitek is a magokat. Ne feledjétek: a kertetekben beérő paradicsom nem olyan lesz, mint, amit a boltban kaptok, de még csak nem is olyan, mint a szomszédé. A tietek lesz a tökéletes paradicsom!

Friss hír, hogy a mini és a normál kategória győztesei, Monoki Péterné és Bányainé Pajor Gabriella idén is kapnak országos díjat, melyet szeptember 24-én az idei 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron vehetnek át. Ismét gratulálunk a győzteseknek!

eredmény hirdetés-Bányainé Bajor Gabriella-a normál kategória győztese veszi épp át a díjat



Címkék: