Szeptemberben nem csak a gombászok és kirándulók lesznek nagy számban a bakonyi, színesedő erdőkben, hanem a vadászok is, akik alig várják a szarvasok bőgését, azaz a szaporodási időszakot. Az ország és Európa legnagyobb fajtájú szarvasa, a gímszarvasok nagy ideje ez. Evolúciós forgatókönyv szerint zajlik minden: a leghangosabb, legnagyobb, legerősebb bika viszi a nő(ke)t, ezért időben el kell kezdenie a dolgot minden bikának, hogy egyáltalán kiderüljön, melyikük a szerencsés. Más kérdés, hogy éppen ezek a csodálatos állatok lesznek azok is, akiket aztán hajtanak a vadászok, sokszor napokig…

Nos, erről szól a szeptember a Bakonyban. Ki lesz az, aki a legnagyobb gímbika agancsát viheti majd haza? „Még talány, de a húsuk bizony idén is itt marad.” Állítja Véber Arnold, a bakonybéli kerületvezető erdész és hivatásos vadász, akitől megtudom, hogy a Bakonyban vadászók zöme csak a trófeáért jön, mert abból itt biztos akad a szép állatállománynak köszönhetően. Vigyáznak is rá, ezért ilyenkor a szarvastehenek biztonságban vannak, csak az ún. golyóérett bikákat lehet kilőni és azt is csak szervezett formában, helyi vadász vezetésével. Persze a sok szabály ellenére is hatalmas élmény ez a vendég-vadászoknak, akik sokan egész évben készülnek a nagy bakonyi vadra.

A fiatal erdész mutatja az utat

A vadászatok többnyire hajnalban vagy este történnek, ezért az erdőlátogatási tilalom is így szól: reggel 9-től 16 óráig lehet ebben a hónapban az erdőben tartózkodni. (Más erdőgazdaságoknál ez eltérő lehet!) Ez mindenféle engedélyekkel rendelkezőkre is igaz, mert valóban az életével játszik az ember. Persze októberben sem lesz jobb a túrázók és romantikázók helyzete, akkor ugyanis a dámszarvasok kerülnek sorra. Barcogásuk (a teheneket hívó hangjuk) a hidegebb októberi esték sajátja. Ez a kisebb szarvasféle is szép számmal akad ezen a vidéken, ahogy hatalmas vaddisznók is, amikr idén egész évben vadászhatók.

Ezek után szerintem egyértelmű, hogy az érdekel, mi lesz azzal a rengeteg hússal, ha csak a trófeáért jönnek hobbizni ide az urak? Nos, semmi nem vész kárba. Arnold arra biztat, bátran hívjuk fel vadászidényben a vadásztársaságokat és erdészeteket, mert a szállodák és éttermek igényei mellett a lakosságnak is szívesen adnak vadat, ha már van elég. És szokott akadni, csak időben kell telefonálni.

Bár az erdész szerint kell egy kis tapasztalat ezeknek a húsoknak az otthoni feldolgozásához, azért én lehet, hogy idén rászánom magam arra a telefonra. Ha ti viszont csak erdei sétákat terveztek erre az őszre a házi, vörösboros szarvasragu helyett, figyeljétek a kiírásokat az erdei útvonalaknál vagy érdeklődjetek a helyi erdészetnél a vadászidény miatt megváltozott látogatási időkről.

Mivel a vadászoknak szerencsét kívánni babonából tilos, nektek is inkább kéz- és lábtörést az őszi kirándulásokra! 🙂

Hajnal egy bakonybéli bükkösben

(A gímszarvas bika fotóját Luc Viatour készítette, wikimedia)



Címkék: