„Születésünkkor különböző hosszúságú mászóköteleket kapunk. Nagyon eltérő készségekkel a megmászásukhoz. Az a dolgunk életünk során, hogy ki-ki felmásszon a maga kötelére. Sokszor! Azért kell többek között lejönnünk, mert a földdel kapcsolatban kell maradnunk. Ha Pantheoszt el lehet szakítani Geától, a Föld istenanyjától, akkor elpusztítható. Nem lehet elszakadni! Mindig-mindig vissza kell térni Geához, a Föld istenanyához, és onnan meríteni újra és újra erőt a mászáshoz.”
– ezt dr. Mőcsényi Mihálytól, a magyar tájépítészet atyjától, sokszorosan kitüntetett professzor emeritustól idézte az építészfórum.hu egy 2012-es cikkében. A 85 évesen még magasra mászó Mőcsényi professzor szeptember 14-én reggel már nem tudott lejönni többé arról a bizonyos mászókötélről: két hónappal 98. születésnapja előtt elhunyt, értesült a Magyar Tájépítészek Szövetsége.
Véletlenül kezdett kertészettel foglalkozni
A maga által készített borára mindig nagyon büszke Mőcsényi Mihály egy Tolna megyei faluban, Mőcsényben született 1919. november 9-én, egy frank földbirtokos család tagjaként. Apja német anyanyelvű első világháborút megjárt vitéz volt, családját sok atrocitás, fenyegetés érte azért, mert az antifasiszta Hűséggel a Hazához mozgalom tagjává vált, kifejezve a Magyarország iránti hűségét. Ehhez a mozgalomhoz később fia, Mihály is csatlakozott, írja a Wikipédia. A kertészettel egészen véletlenül találkozott: baráti invitálásra került a bajai kertészeti iskolába, majd onnan a budapesti Kertészeti Akadémiára (ma Szent István Egyetem), ahol Ormos Imre professzortól kertépítészetet, művészettörténetet, európaiságot tanult. A kertészeti tudományokat, a gyakorlatiasságot, a szívósságot pedig Mohácsy Mátyástól, az Akadémia akkori vezetőjétől tanulta el.
Ezután S.A.S. behívóval, tolmácsként, tartalékos zászlósként a visszacsatolt Erdélybe került, és már akkor azon merengett, hogyan lehetne a kis léptékű kertépítészetet a táji léptékre kiszélesíteni. Hogy ezt jobban átlássa, beiratkozott a Kolozsvári Egyetem ökonómia szakára, amelyből két évet elvégzett. „1945-ben, a magyar hadsereg egyik utolsó kiugrási kísérleteként részt vett Csehországban 1945 májusában a rajovi incidensben az SS ellen, ahol 17 magyar katona esett el a polgári lakosság védelmében. Az amerikai hadtestparancsnok tolmácstiszti állást kínált neki, szüleit a Gestapo-tól féltve mégis inkább a hazautat, a bizonytalant választotta” – áll róla az építészfórum.hu-n. Mőcsényi ezután tanársegédként dolgozott Ormossal a Kertészeti Akadémián, együtt szervezték újra a szakoktatást. 1947-ben 6 éves tanulmányi eltávot kért, amelynek feltétele volt többek között, hogy le kell doktorálnia valamely európai egyetemen. A fiatal tanársegéd Bécsben meg is kapta a doktorálási engedélyt, majd Bernbe utazott tanulni Franz Vogelhez, a kor legismertebb svájci kertészeti kivitelezőjéhez. Bár folyamatosan meghurcoltatásokkal járt, 11 hónappal később ismét hazatért a vasfüggöny miatt. Itthon aztán párhuzamosan végezte az ELTE művészettörténet- esztétika szakát és a BME építészmérnöki és a városgazdálkodási szakmérnöki szakokat, majd külön engedéllyel doktorált az Építész Karon.
A Mőcsényi-féle tájfogalom: ember nélkül nincs táj
„A táj nem más, mint a természet és a társadalom kölcsönhatásainak ellentmondásos, ezért dialektikus egysége. A táj egyrészt a társadalom anyagi életfeltétele, másrészt magas rendű vizuális-esztétikai kvalitások hordozója. Ezért egyben az ember és természet kölcsönhatásainak tárgyiasult – az ember alakította anyagi világban manifesztálódott – története. A táj antroposzociocentrikus fogalom. A természet és társadalom olyan ellentétpár, mely kölcsönösen áthatja egymást, és megbonthatatlan egységet képez. Azaz a táj a társadalmi igényeknek megfelelően bioszférából nooszférává alakított, emberiesített természet, emberi környezet” – alkotta meg a máig használatos tájfogalmat 1968-ban.
Forrás: Wikipédia.
Mőcsényit 1969-ben nevezték ki a Kertépítészeti Tanszék élére, majd 1970-ben egyetemi tanárrá. 1971-től lett a kertépítészeti szak vezetője. Egyetemi munkája alatt 1962-ben és 1970-ben szerzett doktorátust, majd 1993-ban megvédte nagydoktori disszertációját az agrártudományokból. Munkahelye mindvégig a Kertészeti Egyetem maradt, ahol adjunktus, docens, tanszékvezető egyetemi tanár, táj- és kertépítészeti szakvezető, majd 1991 és 1993 között pedig rektor volt. A tanszéki munkától az 1980-as évek végére teljesen vissza kellett vonulnia, mert szókimondását, rendszerkritikáját nem tolerálták, emiatt folyamatosan támadták. Felszabaduló ideje ezután sem ment veszendőbe: nemzetközi kapcsolatait ápolta, kutatott és az általa csak bányarekultivációként nevezett balatongyöröki nyaralóját (melyet 25 éven keresztül, egy régi murvabánya udvarából kétkezi munkával alakított át ún. kreatív tájjá) alakítgatta.
Tájépítészekkel ünnepelt a Dürer Kertben
„Voltam nála a balatongyöröki villájában, ahol minden az ő tervei szerint készült, egy felhagyott bánya területén. Azt mondta, hogy ő soha semmit sem rajzolt le, mindent csak fejben tervezett. A villája mindig nyitva állt minden arra járó tájépítész előtt.
A másik élmény, ami tavasszal volt az egyetem könyvtárában. Az életéről mesélt a diákoknak. Azt mondta, hogy élete egyik legjobb eseménye a városligeti pályázat eredményhirdetése után volt, amikor az összes induló tájépítész csapat a Dürer Kertben közösen ünnepelt, a nyertest feldobták a levegőbe, majd készült egy nagy csoport kép vele együtt. Örült, hogy ott lehetett és megélhette, hogy a tájépítészet Magyarországon ilyen magas színvonalon van jelen” – írta róla egyik régi diákja.
Rehabilitálás, visszatérés
Magyar kert installációival külföldön számos helyen feltűnt, így történhetett, hogy 1978-ban az angliai Tájépítészek Nemzetközi Szövetsége, az IFLA alelnökévé, majd 1986-ban, első magyarként elnökévé választotta Mőcsényit, aki pozícióját 1990-ig meg is tarthatta. A folyamatos támadásban élő professzor számára ez jelentős védettséget biztosított az akkori, még a Szovjetunió vonzáskörébe tartozó Magyarországon. A rendszerváltás után egyetemi hívei reaktiválták, 1991 és 1993 között az Egyetemi Tanács rektorává választották. „Rektorként legfőbb törekvései közé tartozott az önálló Táj- és Kertépítészeti Kar (ma Tájépítészeti Kar) létrehozása, valamint az egyetemi integrációban a Budapesti Műszaki Egyetem felé nyitás” – írja a Wikipédia. 1993 után professzor oktatóként a diákok felkérésére sokáig fakultációs órákat tartott. Sokat foglalkozott a a szakma magyarországi gyökereinek kutatásával, valamint a globális klímaváltozás és az ún. szén-dioxid fantom táji összefüggéseinek feltárásával, illetve több mint 30 évig kutatta Eszterháza barokk tájegyüttesét (Eszterháza feketén-fehéren, 1998). Mőcsényinek köszönhetjük a Feneketlen-tavat körülvevő parkot, illetve a Margitszigeti Művészsétányt is.
Munkásságát számos díjjal jutalmazták, kitüntették többek között Tessedik-díjjal, Hild- és Ormos-éremmel. 2000-ben Széchenyi-díjat kapott, 2009-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének polgári fokozatával díjazták érdemeit. 2012-ben a legmagasabb nemzetköz szakmai elismerésnek számító Sir Geoffrey Jellicoe-díjat ítélték oda a professzornak, amit akkor 93 évesen, személyesen vett át Fokvárosban. 2014-ben Kossuth-díjat kapott. Tiszteletére az epiteszforum.hu esszésorozatot indított Mőcsényi esszék címmel, 2012-ben pedig a Tájtitkok tudói 5 részes televíziós ismeretterjesztő sorozatban is megszólaltatták.
Forrás: Youtube/Embert nélkül nincs táj
