Utolsó bimbóit neveli a rózsa, de már sok az elszáradt virág is a bokrokon. Visszavonhatatlanul itt az ősz, tudomásul kell venni, a természet megfújta a visszavonulót. Mi mást is tehetnénk, mint együttműködünk. Hagyjuk hát a rózsát készülni a télre, érlelje csak meg magjait a virága, zárja le a növény ágait a természet adta bogyó.

A célunk, hogy felvegyük a ritmust a természettel. Ebben az időben már ne a nyári menetrend szerint gondozzuk a rózsát, mert ősszel csak kárt okoz. Bármilyen csodásan is virágzik még, bármilyen szép is az indián nyár, bízzuk a rózsánkra a felkészülést a télre és ebben legyünk segítségére.

Ami TILOS:

  • levágni az elhervadt virágfejeket a növényről
  • tápoldatozni
  • locsolni

Mindezt annak érdekében tesszük, hogy új hajtásokat már ne neveljen a bokor, mert azok biztosan elfagynak a télen. Ez nem csak a növény kinézetét teszi tönkre, de rengeteg betegség forrásává válik egy-egy ilyen elhalt rész. Kár lenne így kezdeni majd a tavaszt.

Csodás volt a virága, most azonban a praktikumra koncentrálunk és eltesszük a metszőollót

Amit tegyünk a fagyok közeledtével:

  • Az őszi lemosó permetezés a rózsáknak is ugyanolyan fontos, mint a gyümölcsfáknak, ne felejtsük ki őket a sorból.
  • Szerezzünk be fátyolfóliát a gazdaboltból rózsáinknak, ezzel fogjuk majd körbetekerni a bokrot (futórózsát nem!), ha jön a kemény fagy.
  • Készítsük elő az ásót, lapátot és némi földet, októberben fel kell kupacolni majd a rózsa köré.
  • Ha fává neveltük a rózsabokrot, akkor erős karóval támasszuk meg ősz végén.
  • (Imádkozzunk, hogy ne sokszor legyen mínusz 20 fokban szélvihar is, mert azt tényleg nehezen viselik.)

Hogy nincs még (elég) rózsád a kertben? Az ültetési időszak is éppen őszre esik, olvasd el itt, mire ügyelj!



Címkék: