Nyugat-Európában, főleg Angliában és Németországban, komoly hagyománya van a szép privát kertek látogatásának, ami nemcsak szimpla időtöltés, hanem ötletgyűjtő-túra, ismerkedési lehetőség és persze egyszerűen élvezet a kertet művelő embernek.

Szerencsére néhány éve itthon is alakult egy ilyen mozgalom „Kertnézőben” néven, amelynek célja a hazai kertészkedés magasabb szintre emelése jó példákkal, gyakorlati nézőpontból. És ha erről eszedbe jutott az utca végén lakó család muskátlikkal körberakott, traktorkerék-tava, akkor érzed, miért olyan ez, mint egy üveg víz a sivatagban.

 

A szakértők által kiválasztott helyeken személyesen, csoportos látogatás keretében, győződhetünk meg egy-egy kertstílus, összeültetés vagy kertészeti technika helyes alkalmazásáról, ami sokszor ezerszer többet ér, mint négy könyvet elolvasni az adott témában. A kertek tulajdonosa, gondozója persze minden látogatáskor jelen van, így bátran feltehetjük a legképtelenebb kérdéseket is, mert azonnal kapunk rá választ, miközben szürcsöljük a vendéglátó szörpjét.

Idén még számos kert várja a Kertnézőben program látogatóit országszerte, ide kattintva kiválaszthatod a neked legjobban tetszőt, hátha még jegyet is kapsz!



Címkék: