A Hárs-hegy itt van a szomszédban. Nem különösebben ismert, ilyen hatalmasságok mellett, mint a János-hely, aminek saját kilátója van, a Hármashatár-hegy, amin egy reptér van, volt, vagy a Szabadság-hegy, amin a mindenki által ismert TV torony is áll. Sehol egy harcias kiálló szikla. Egyszerűen csak egy kellemes hely, ahol kialakítottak egy két és fél kilométeres rövid, és egy öt kilométeres hosszabb sétautat.

 

A tanösvény az Út az egészséghez program keretében készült, és a Széher út végén, a Szent Ferenc Kórháztól indul, innen megyünk be az erdőbe, és jövünk ki onnan egy szűk órán belül, ha a rövidebb utat választjuk. Ennek maximális szintkülönbsége 90 méter, míg a hosszabbiké 210 méter.

A Lipótmező felett indulunk, és a Budakeszi, Szépjuhászné érintésével érünk vissza a kiindulópontra, a kórház elé a hosszabb útvonalon. Eközben számos érdekes egészségügyi vonatkozású információval gazdagodunk, ami elsősorban szív-és érrendszeri panaszokban szenvedőknek, vagy diabéteszeseknek szól. Fő témakör még az egészség-megőrzés, ami nemzetgazdasági szempontból a legkifizetődőbb.

A rövidebb út egyszerűen visszafordít. Mindkét változat a Szent Ferenc Kórháztól indul, és oda is tér vissza.



Címkék: