Sajnos a kertészkedés világát is elérte az áremelkedés: a világszintű jelenség nem kíméli a növénykereskedéseket és faiskolákat sem. Persze nem egyszerű áremelésről van szó, globális probléma áll a háttérben.

Az energiaárak nemzetközi emelkedése miatt újabb iparágat érhet el a drágulás: most a növényekért kell majd egy kicsivel többet fizetnünk. A szakmabeliek elmondása szerint sajnos elkerülhetetlen a szituáció, ugyanis ha nem emelnek, nem lesz számukra kifizetődő a fák, cserjék és virágok tenyésztése, árusítása.

Pillangó-hatás a piacon

Az energiapiaci válság következtében más ágazatokban már megtörtént az emelés. A kertészek elsősorban olyan helyeken érzik meg ezt a jelenséget, mint a hajtatáshoz szükséges fólia és más alapanyagok beszerzési árának növekedése.

Ebből pedig sajnos egyenesen következik az árusított növények drágulása is, hiszen ellenkező esetben veszteségesek lennének a vállalkozások.

Magas a növények iránti érdeklődés

A koronavírus-járvány alatti időszakban meredeken emelkedett az igény, mind a beltéri, mind a kültéri növények iránt, hiszen az embereknek több idejük volt a kertészkedésre, ültetésre. Ez a magas kereslet a 2020-as évben is kitartott, így a kereskedőknek ebből a szempontból szerencséjük volt.

A kérdés már csak az, hogy a növekvő árak mellett is kitart-e majd az emberek kertészkedés iránti lelkesedése. Amennyiben igen, egy újabb problémával kell majd szembenéznie az eladóknak: ugyanis az új, megemelkedett igénnyel nehezen tartottak lépést az olyan időigényes ágazatok, mint a faiskolák.

Forrásunk volt.



Címkék: