Indul a tavasz, melegszik az idő, ezért épp ideje megnézni, hogy mely növények kerülnek előkelő helyre a 2022-es év trendlistáján.

 

Színpompás mezők

Ugyan a legtöbb otthoni kertész amúgy is gyakran szeret a színekkel játszani, a feltűnő, szemet gyönyörködtető virágok biztosan elviszik majd a prímet idén. Ültessünk harsányan piros sárkányfűt, mélyen lila zsályát vagy a többszínű kánnák egyikét.

Az internet kedvencei

Érdekes dolgok történnek a 21. században: a kerti trendekre már az internet is hatással van. Az Instagramnak köszönheti például hírnevét a dália, amit egyre többen ültetnek otthon a kertben is. Ez a tendencia meghatározó lesz egész 2022-ben, ami nem is nagy baj: a virág mind a kertben, mind vázában igen látványos.

Hangulatvirág

Az évelő őszirózsa mindenképpen ott lesz az év legelegánsabb kertjeiben. Sokan azért használják, mert állítólag kedélyjavító hatásai vannak. Ezen kívül ráadásul a levegőt is tisztítja, ami egy kertben kifejezetten jól jön. Nem mellesleg pedig gyönyörűen virágzik.

Az élet körforgása

Olyan növények is a reflektorfénybe kerültek, amelyek nemcsak virágzás közben, hanem minden életciklusuk alatt látványosak. Például az árnyliliom vagy a bazsarózsa kiváló példa erre: egészen addig csodálhatjuk őket, amíg teljesen el nem száradnak ősszel.

Egyszerű, de nagyszerű

Érdekes módon a szerény nefelejcs is ott lesz azon növények között, amelyeket érdemes lesz ültetni az évben, ha lépést akarunk tartani a trendekkel. Ki tudja, hogyan jutott erre az előkelő helyre a kis virág (talán a Pantone festékgyár 2022-es Év Színe miatt, ami egy hasonló árnyalatú kék), mindegy is, a lényeg, hogy bármilyen kert csodás kiegészítője lehet.

Forrásunk volt.



Címkék: