Hallottál már az Anasztázia ökofalvakról?

Egy rendkívüli nőről szeretnék írni, de nem Angelina Jolieról, Sandra Bullockról, vagy Jennifer Lopezről, hanem Anasztáziáról. Ki ő? Vlagyimir Merge, egy orosz kereskedő, az 1990-es években a szibériai tajgában utazva, találkozott Anasztáziával, egy gyógyító nővel, aki a civilizációtól távol, egyedül él az erdőben. Merge három napot töltött e különös remetenővel a tajga vadonjában, és annyira megdöbbentette, megihlette, ez a találkozás, hogy 10 kötetes sorozatot írt Anasztáziáról, és mindarról, amit ő üzenni szeretne nekünk civilizált embereknek a természet szeretetéről, kertészetről, gyereknevelésről, gyógyításról és még sok minden másról.

A könyvsorozat nagy sikert aratott, nemzetközi bestsellerré vált, ma már több millió olvasója van. Hatására világszerte rengeteg ember fordul nagyobb figyelemmel a kertészkedés felé, a gazdálkodó, önellátó életmód felé. Családi birtokok, kisebb települések, egyfajta ökofalvak, ökoközösségek szerveződnek a könyv alapján. Anasztázia számos tanácsot ad kertről is, de arról is hogyan nézzen ki egy olyan település, közösség, mely önellátásra törekszik (minden családnak 1 hektár területet javasol), továbbá mi legyen az, ami az embereket összetartja (a szeretet), milyen közösségi programokat csináljanak (közös ünnepek, felolvasások, rituálék).

Anasztázia a tajgán, az erdőben, civilizációtól távol, egyedül él. Tulajdonképpen egy remetenő. Élelme jórészt vadnövények, magvak, eper, gomba. Egyszerűen csak rágcsál, hol ezt, hol azt. Még főzni sem főz, edényei sincsenek. Hogy télen mit csinál, azt nem árulom el, ehhez olvassátok el a regényt. Még egy kunyhója sincs, csupán egy barlangja. Nagyon sok dolgot szeretne elmondani nekünk, civilizált embereknek.

Az első, hogy az összes ember közül kiemeli a kerttulajdonosokat, és nagyon szereti őket. A jobb és szebb jövőt a kiskertesekben látja. Minden ember, aki kerttulajdonos, hatalmas értékkel rendelkezik. Kertje által újra a természet része lehet, akkor, ha megfelelően műveli és ülteti be azt.

Ezért külön fejezetben írja le, szerinte milyen legyen egy kert. Milyen növények és állatok legyenek benne. Mi mindent csináljunk kertünkben, hogy újra felfedezzük, és élvezzük a természetet. Idén, a könyv hatására én is bevezettem pár új dolgot az életünkbe. Sok új ágyást csináltam és sokkal több haszonnövényt ültettem (uborkát, paradicsomot, salátát, répát, petrezselymet, babot stb…). Ősszel pedig szeretnék még több ribizlit, málnát, köszmétét és gyümölcsfát (cseresznye, meggy, alma) telepíteni. Szóval belevetettük magunkat idén a haszonnövények ültetésébe.

Továbbá mindig mezítláb járunk a kertben, ha az időjárás engedi. Megtanultuk jó pár vadnövényt, melyeket nyersen is rágcsálunk, de főzök is velük. Nagyobb figyelmet szentelünk a természet csendes megfigyelésének. Ültettem gabonaféléket (árpát, búzát, rozst) 2 négyzetméteres területen. Napraforgót is több helyre egy-egy szálat. Ezek a növények mind nagyon fontosak Anasztázia szerint. Fontos még, hogy minél több virág legyen és vadnövény (gyomnövény). Már más irodalomban is olvastam arról, hogy jó, ha minden kertben legalább 2-3 m2 területet meghagy az ember csak a gyomoknak, vadnövényeknek, nem nyúl hozzá, nem műveli, egyszerűen csak hagyja azt nőni ott, aminek kedve van. Hagyjunk hát bátran pár négyzetmétert mi is “gyomosodni”.

Második érdekes dolog, hogy e remetenő minket csak technokratáknak nevez. Sajnos igaza van. A könyv a 90-es években íródott, még meg sem történt az a félelmetes digitális robbanás, ami az elmúlt pár évben bekövetkezett. Laptopok, táblagépek, okostelefonok, facebook, instagram. Virtuális világok, játékok, virtuális barátok, sőt baráti körök, virtuális szeretők stb.. Az a sok technikai kütyü. De vegyünk csak egy átlagos háztartást: turmix gépek sorával, mikróval, kenyérpirítóval, szendvicssütővel, a csúcs a salátaszárító. És akkor tessék, itt vannak a remeték, akiknek még konyhájuk sincs.

Anasztázia azt reméli, hogy a kiskerteseknek köszönhetően a társadalom hamarosan felismeri a technokrata út végzetességét. Ezt a szót használja, végzetesség. Érdemes elgondolkozni rajta. Talán bizony valóban a gépesítés lesz a vesztünk? Talán ha nem lennének gépek, nem lenne klímaváltozás, túlnépesedés, környezetszennyezés, annyi szemét? Talán lennének újra igazi közösségek? Talán sokkal többen kerteznének? És tőlünk kertrajongóktól várja, hogy felismerjük, a gépesítés mennyire rossz irány.

Óriási gépszörnyetegek hatalmas személytelenné változtatott földeken (monokultúra) megtermesztik helyettünk az élelmiszert. Nagyon kényelmes, de vajon egészséges és jó az ilyen élelmiszer? Csak a kertünkben megtermelt sajt élelmiszer lesz egészséges számunkra a könyv szerint. Nagyon fontos, hogy újra kapcsolatunk legyen azzal, amit megeszünk. Ha eddig azt hittük jó irány a technológia, most azzal kell szembesülnünk, hogy épp ez okozza majd a vesztünket.

Fülemben cseng a könyv szava, mikor azt mondja, gépek mesterséges zajai helyett a természet hangjaira figyeljünk. A madarak csiripelése, a szél zúgása, a patak csörgedezése, a tücsök ciripelése, mennyivel jobban hatnak szervezetünkre, mint a gépek zajai.

Harmadik dolog, ami nekem nagyon tetszett, hogy fantasztikus dolgokat mesél az erdőkről. Különleges erővel rendelkeznek, mert egyszerűen tökéletesek. A kertészetben szintén egyre gyakrabban előkerülnek az erdők, vizsgálják összetételüket, működésüket. Meg is született már az erdőkert gondolata a permakultúrában, majd maguk az erdőkertek. Anasztázia pedig igazolja fontosságukat. Szerinte például felesleges az egész művelődési rendszerünk. Csak erdők kellenének. A gyerekek pedig erdei gimnáziumba járnának.

A könyv feltesz nekünk egy kérdést, melyet azóta sem tudok kiverni a fejemből, különösen, hogy hamarosan iskolaköteles lesz kislányom és nehéz szívvel bocsájtom iskolába. Lássuk a nagy kérdést. Mit gondolunk Mózes, Jézus, Gautáma Sziddhártha (később Buddha-buddhizmus), melyik egyetemen tanultak, mélyreható bölcsességüket hol szerezték? Tanításaikra a legnagyobb vallások épülnek, és emberek millió élnek még ma is aszerint, amit ők mondtak.

Hol is tanultak ők? Mózes a hegyre ment fel, Jézus a pusztába, Gautáma Sziddhártha (később Buddha) az erdőbe vonult el hét évre. Szinte kivétel nélkül minden nagy gondolkodó magányba zárkózva, a természetbe elvonulva hozta létre nagy tanítását. Vajon mi történt ilyenkor a természetben a remetékkel? De a könyv tovább megy. Nemcsak az oktatási rendszerünk felesleges, hanem feleslegesek autóink, házaink, gépeink még a művészetek is. Ezen ne háborodjunk fel, és ne haragudjunk Anasztáziára, mi mást is mondhatna nekünk egy remetenő, akinek minderre semmi szüksége a természet lágy ölén. Azt azonban nem várja, hogy mi is az ő példáját kövessük, hanem elmondja nekünk, milyen jó lenne, ha önellátó településeken élnénk, ahol mindenki kertészkedne és egymást segítve élne. És valóban világszerte szerveződnek a könyv szellemében “önellátó” települések. Magyarországon is elindult már több kezdeményezés.

Vigyázat, a könyv spirituális gondolatokat is tartalmaz. Ezen se lepődjetek meg. Ha a szerző és Anasztázia azt szeretné, hogy közösségek, sőt egész települések jöjjenek létre, akkor ehhez összetartó erő kell, ami lehet egy vallás (pl.: Krisna völgy-hinduizmus, Visnyeszéplak-kersztény ökofalu) vagy esetünkben egyszerűen egy spiritális szemlétetmód.

Egy biztos, igen érdekes könyvsorozatot tartunk kezünkben, mely bepillantást enged egy remetenő életébe, gondolataiba. Más szemszögből szemlélhetjük a világot. Arra késztet, elgondolkozzunk eddigi civilizált életünkön. Ha túlhajszoltnak, boldogtalannak érezzük magunkat, változtassunk. A változást nem úgy kell elképzelni, hogy máról holnapra mi is barlangba költözünk, és csak vadnövényeket rágcsálunk. De egyszerűsítsünk. Nagyobb ház helyett végre akarjunk kisebbet. Több utazás helyett, végre maradjunk helyben, leginkább a kertünkben. Minél kevesebb gépet vásároljunk, hiszen ezek csak újabb elektronikai hulladékot jelentenek majd. Tévézés helyett menjünk ki a természetbe. Élvezzük a csendet, a magányt. A könyv mindenképpen változásra sarkall. Vissza a természethez, ez számomra a legfontosabb mondanivalója. Mindenkinek ajánlom, aki szereti a kertet és nem idegenkedik a spirituális gondolatoktól sem, hiszen Anasztázia nemcsak remete, hanem gyógyító nő is. De nem gyógyszerekkel gyógyít, hanem a lelket gyógyítja a természettel, kerttel és egyszerűbb életének példájával.

Kiemelt kép forrása: PxHere

Címkék: