Az ősz is ugyanúgy lehet a színek és a virágok évszaka, mint a tavasz és a nyár. A hulló levelek közt kifejezetten jól mutat majd néhány színpompás virágágyás. De mivel töltsük fel őket? Következzenek most a legszebb őszi virágok!

Ha ősszel nyíló virágokról van szó, két nagyobb kategóriában válogathatunk: az évelő növények és a kifejezetten ősszel ültetett növények mind csodálatos változatosságot hoznak a kertünkbe, egészen az első fagyok beálltáig. Válogassunk kedvünkre, szépítsük kertjeinket!

Ősszel ültethető virágok

Ibolyák, árvácskák

Ezek a rokonvirágok nem elég, hogy jól bírják a hűvösebb időt, de emellett szinte végeláthatatlan különböző színben kaphatóak. Ha sokat ültetünk belőlük, válasszunk minél több színt, hogy ezzel is még jobban feldobjuk a kertünket ősszel.

Egyes árvácskák akár még a fagyos telet is képesek túlélni, ha egy réteg mulccsal védjük meg őket a hidegtől. Gyönyörű meglepetésben lesz részünk, amikor ezek a tövek tavasszal újra virágba borulnak.

Napraforgó

Ugyan gyakran mezőgazdasági növényként tekintünk rá, a napraforgó hangulatos dísze lehet a kertünknek. Válasszunk különlegesebb fajtákat, hiszen több színvariáció is rendelkezésünkre áll. A virág fejei a szirmok lehullása után, tovább szolgálnak őszi dekorációként.

Vasvirág

Ha későnyáron időben elültetjük, ez a szivárvány minden színében kapható virág a hűvösbe forduló hónapokban is újra dús szirmokkal tarkítja a kertet.

Celózia

Trendi és különleges: ha valami újat szeretnénk a kertbe ültetni, a celózia lesz a mi virágunk. Nemcsak színben, de textúrában is változatosabb lesz a kert.

Évelő virágok

Krizantém

Gyönyörűen kiegészítik az őszi színeket, ha krizantémot ültetünk az ágyásba, minden szem rajtuk fog gyönyörködni. A hajnali fagyokat is kibírják, még novemberben is virulnak.

Őszi krókusz

 

Nem véletlen a név, ez a krókuszfajta kifejezetten az őszi hónapokban mutatja meg legszebb oldalát. Ültessük késő nyáron, csodás magas virágai lenyűgözőek.

Kék sudárzsálya

 

A sok meleg, őszi szín mellett nagyon jól mutatnak majd ezek a hűvös, kékes bokrok. Ráadásul némileg takarnak is.

Forrásunk volt.



Címkék: