Bár lehet, hogy a tavasz kicsit még várat magára, 2018. március 20-án újra megnyitotta kapuit a bécsi Blumengärten Hirschstetten. A park számos tematikus kertje idén a Pannóniai kerttel bővült tovább. A nagyjából 500 négyzetméteres sztyeppés, száraz füves területen a pannóniai terület veszélyeztetett, védett, illetve már kihalt vadnövényfajtáit szaporítják.

A park közepén alakították ki az új piknikmezőt, ahol az árnyas fák alatti padokon kívül a Múzeumi negyedből (Museumsquartier) ismert szabadtéri bútorok is a pihenést szolgálják – utóbbiak az idei nyertes “naplemente” árnyalatban pompáznak. A mező mellett található az a 2.000 négyzetméteres játszótér is, ahol a gyerekek játékos módon ismerhetik meg a rovarokat. Így a pókháló-mászóka mellett sáskacsúszda és méhecske-mérleghinta várja a kis természetbarátokat a “rovarjátszótéren”.

Az összesen 60.000 négyzetméter területű parkban található a Zoo Hirschstetten is, melyben több mint 50 különböző állatfaj (nagymacskák, kecskék, teknősök, struccok, kígyók, stb.) él nagy illetve szabad kifutókban, valamint a Pálmaházban.

A Blumengärten Hirschstetten az osztrák főváros városi kertészetéhez (Wiener Stadtgärten) tartozik és Bécs Donaustadt városrészében található. A parkba ingyenes a belépés. 2018. március 20. és október 14. között keddtől vasárnapig 9-18 óráig látogatható, hétfőnként a park zárva tart. Júniustól augusztusig szombatonként 20 óráig tart nyitva, 2018. július 30. és augusztus 10. között azonban a Pálmaház nem látogatható.

“Ez a hely voltaképp egy arborétumszerű kertészet, ahol Bécs városának növényutánpótlását termesztik. De egyben egy kirándulóhely is, és a gyerekeknek játszópark. Az egész terület csodálatosan van kiépítve, leírhatatlan tavasszal a színkavalkád. Többféle stílusú kert van a világ minden részéről, indiai, kínai, mexikói, stb. A gyerekeknek leginkább a dínókori erdő és a sövénylabirintus tetszett, na meg persze a játszótér, ahonnan alig tudtuk elhúzni őket. Végül négy órán keresztül maradtuk, de sokkal több időt el lehet tölteni, akár egy egész napot is megér a látvány.”

Forrás: Eurocomm PR

Fotó: Eurocomm PR/Szezonnyitó a Blumengärten Hirschstettenben © MA 42



Címkék: