Azt már egy ideje tudjuk, hogy bár nem minden fa alszik, de mindegyiknek van pulzusa, most viszont még ennél is megdöbbentőbb információkkal teli cikket közölt ezekről a földhöz ragadt élőlényekről a 444.hu. A hírportál egy Peter Wohlleben nevű német erdészről ír, aki A fák titkos élete című kötetében azt állítja,

a fák beszélgetnek egymással az erdők alatt húzódó, gyökerekből és gombafonalakból álló hálózaton keresztül. Sőt, a fák nagyon jól alkalmazkodnak, és tanulni is képesek: ha például egy fának egész addigi életében sok víz áll rendelkezésére, de egy egy aszály miatt hirtelen elfogy a víz, a fa ezt meg fogja jegyezni, és később takarékoskodni fog.

De ez még mind semmi,  Wohlleben szerint ugyanis

a fák szülőként törődnek az utódaikkal, barátságokat, szövetségeket kötnek, fájdalmat éreznek, tanulnak és képesek számolni is.

Az erdész állításait kutatási eredmények támasztják alá, és a saját megfigyelései is. Bemutatta például, hogyan gondoskodnak a fák az utódokról. Könyvében azt írja, hogy egy fiatal fa minden vágya turbófokozatban fotoszintetizálni és folyamatosan növekedni, ez a folyamat azonban gátolva van úgy, ha az anyja föléje tornyosul. A korai évtizedekben emiatt az idősebb fa föld alatti hálózaton keresztül látja el táplálékkal a fiatalabbakat, amiknek így pont olyan szilárd törzsük fejlődik ki, mintha akadály nélkül jutna hozzájuk a napfény.

Wohlleben mindemellett kritikával illeti a mai erdőgazdálkodást, amely szerinte figyelmen kívül hagyja, milyen is egy igazi erdő.

  • A manapság telepített erdők szinte minden esetben egyetlen fajta fából állnak, ez pedig nem tesz jót az erdő ellenállóképességének.
  • A fákat egymástól távolra telepítik, ami gátolja, hogy kapcsolatba léphessenek egymással.
  • A fő probléma viszont az, hogy a fakereskedők nem hagyják megöregedni az erdőket, a telepített fák nem kapnak árnyékot, nagyon gyorsan nőnek, de a törzsük nem lesz eléggé ellenálló.
  • A fiatalabb, mesterségesen telepített erdőkben sokszor nem érzik jól magukat a fák, és ezt jelzik is egymásnak.

A cikk ezen kívül még számos érdekességet tartalmaz, érdemes a teljes írásra kattintani és elolvasni.

 

Kiemelt kép: Pixabay



Címkék: