Megszületett a döntés: felújítjuk a teraszt. A lapok már mozognak, és ízlésben sem ott járunk már, mint az előző tulajdonos húsz éve, amikor megvette ezeket a lapokat. Most, hogy a lakás többi része rendben van, erre is jut energia.

Elmentünk a boltba, és megvettük a padlólapokat, és közben rákérdeztünk erre-arra, így jutottunk egy csomó információhoz, hogy mire számítsunk a munkálatok alatt. Mik azok a dolgok, amikre oda kell figyelnünk, hogy gyorsan és egyszerűen átjuthassunk ezen a feladaton, hogy végre élvezhessük a szabad levegőn levés csodás perceit.

Kifaggattam egy szakembert, hogy mit hogy kell csinálni.

A teraszfelújítási munkálat az egyik legbonyolultabb hidegburkolási munka, hiszen gyakran már a régi lapok felbontásakor is érnek bennünket meglepetések. Mindazonáltal a régi lapot fel kell szedni, ha nem alkalmasak arra, hogy az új burkolatot fogadják. Amelyik feljön kézzel, úgy, amelyiket vésni kell, az meg úgy. Ha ez megvan, egy gyors pormentesítéssel láthatóvá kell tenni, hogy milyen dolgok maradtak még. Ez többnyire a ragasztómaradványok, fuga, régi aljzatkiegyenlítő, ilyesmik. Addig kell vésni és csiszolni, amíg el nem jutunk a legalsó betonrétegig. Meg lehet pihenni.

Ha tényleg csak esztétikai jellegű felújításról van szó, próbáljuk meg a régi burkolat felvésése helyett arra rátenni az új burkolatot, ha ez a vízelvezetésben, vagy a szintekben nem okoz galibát. Olcsóbb, takarékosabb, kevesebb kosszal jár így a munka. Figyelem, tényleg csak nagyon jó minőségű burkolatra lehet tovább építkezni, ha a lapok mozognak, fel kell szedni.

Ha eddig eljutottunk, már fél siker. Most lesz szükség egy ipari porszívóra, hogy rendesen, a sarkokból is felszedjük a maradék port, és törmeléket. Ilyet venni és bérelni is lehet, az otthonival senki se próbálkozzon, mert eltömíti az egészet, és tönkremegy. Ha a por megvan, ezután kis vízzel töröljük fel a maradék maradékát is. Ha eddig megvagyunk, Jöhet a mattnedvesítésnek hívott, bonyolultnak tűnő rész, de egyáltalán nem az.

Arról van szó, hogy az alapbetont meg kell kicsit nedvesíteni, hogy az aljzatkiegyenlítőtől ne szívja magába a nedvességet, és ne kössön meg túl hamar a kiegyenlítő. Ha egy ecsettel felkenjük az jó. Fontos, hogy le legyen tócsa, mert ott nem lesz eredményes a munka.

Jelöljük be a megfelelő lejtést, ezt általában kifelé szokás, vagy a lefolyó felé, ha van. A lejtésnek legalább 1 cm/m-nek kell lennie, erről már lefolyik a víz, és nem áll meg a teraszon. Ha már látjuk, hogy honnan hová lejtünk, keverjük be a kiegyenlítőt, gondosan ügyelve a csomagoláson olvasottakra. Jöhet az aljzat kiegyenlítése, az elsimításához kellenek szerszámok és gyakorlat is. Ezen a ponton várni kell kb. 24 órát.

Eztán jöhet a vízszigetelés, ami meggátolja, hogy a fuga és a ragasztó közé ment víz tovább szivárogjon lefelé, akár a kiegyenlítőbe akár a szerkezetbe, mert abból csúnya bajok lehetnek.

A sarkokba és az élekre direkt erre gyártott vízszigetelő-szalagot érdemes helyezni, ezek között van olyan, ami nagyon jól tapad fémre, fára, szóval az erkélyajtó se gond. Erre, és a többi felületre jön a kenhető vízszigetelés. Erre a célra vannak olyan anyagok, amiket nem kell bekeverni se, csak kinyitjuk, és felkenjük, mint egy festéket. Szerencsére hamar száradnak.

Ideje bekeverni a ragasztót. Arra kell figyelni, hogy az aljzatra, és a lapra is kerüljön, valamint ne legyen esélye, hogy a víz a lap alá folyjon. A fugahézagokat az erre való műanyagpöckökkel kell tartani, így nem csúsznak össze a lapok.

Ha a kiválasztott lap lekerült, a fugázás marad hátra. Mindenképpen gyorskötésű, penészedésgátló, és vízlepergető fugát válasszunk. De csak akkor, amikor a lap alatt már valóban megkötött a ragasztó, ami bizonyos esetekben egy hét is lehet. Ha ez előtt kerül a fuga a helyére, a nedvesség nem tud távozni a ragasztóból, és a kellemetlen fehéres fugafoltok mellett a burkolat tartóssága bánja.

Erről az egész folyamatról itt egy videó is, ez tartalmazza azokat a lépéseket, amiket leírtam. Azért ezek után érdemes lehet elgondolkodni, és mégis szakemberre bízni a dolgot, mert nagyon sok buktatója van a házilagos kivitelezésnek. Nem túloztak, amikor azt mondták, ez az egyik legösszetettebb burkolási feladat.



Címkék: