Már-már elfeledett hagyományokat, a Dél-Alföldhöz kapcsolódó szép népszokásokat elevenítenek föl pünkösd hétvégéjén az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban, hétfőn délután az is kiderül, ki nyeri el a pünkösdi király címet.

Vasárnap a skanzenben tematikus napon mutatják be a hagyományos mezőgazdasági munkafolyamatokat, előadást tartanak a gabonafajtákról, a szélmalmokról történetéről és működésükről, a gyermekeket ökojátszóház, a családokat vetélkedő várja. Kiderül, mi a titka a finom kalácsnak és az is, hogy készülnek a festett bútorok.

A nomád parkban 10. századi tevékenységeket – kézi orsózás, rokkázás, nemezelés, szalagszövés – próbálhatnak ki a látogatók, a Szeri Gyógynövényházban pedig teákat kóstolhatnak. A hétvégétől látható Máté Bence világhírű természet fotós Madár Paradicsom című tárlata a Puszta Házában.

Hétfőn délelőtt a Rozsdamaró együttes muzsikája csalogatja a skanzenben az embereket, ahol kora délután elkezdődik az ópusztaszeri gyerekek pünkösdölője, melyen fölelevenítik az ünnephez kapcsolódó dél-alföldi népszokásokat. Ezután következik a hétvége egyik leginkább várt eseménye, a pünkösdi király megválasztása.

Az emlékpark nagyrétjén a környékbeli ifjak lóháton ülve teljesítenek különböző ügyességi feladatokat, végül egy vágtát követően kiderül, hogy a két legjobb versenyző közül kinek sikerül megszereznie a királyi címet jelentő koszorút. A programokat nagyszüleink kedvenc dalaiból és táncaiból összeállított folklórműsor zárja az Üllési Fonó Táncegyüttessel.

Forrás: MTI

Kiemelt kép forrása: Pixabay



Címkék: