Minden városnak megvannak a maga helyi, különleges hangulatú szabad terei, ahol zajlik az élet. Ahol tesztelheted az ott lakók mentalitását, élvezheted nyelvük dallamát (no nem német nyelvterületen..), hallgathatod a kedvenc zenéjüket és ihatod azt, amitől ők tántorognak haza vidáman esténként. Ilyen helyen igazi kiváltság turistának lenni.
Budapesten ezek voltak úgy tíz éve a romkocsmák. Jó-jó, talán túlzás általánosságban mindegyikről múlt időben beszélni, mert azért még akadnak olyan titkos helyek, amik nem szerepelnek a turistakönyvekben, de a Szimplában például már nem nagyon hallunk ugye magyar szót, valahogy a varázsa is eltűnőben.
Érdekes példa viszont erre a dél-spanyolországi Granadában több száz éve létező kiskertek „hálózata”, amely beszövi a korábban cigánynegyedként ismert „Albaicín” városrészt, szemben a lélegzetelállító Alhambrával. A zsidók által alapított, majd több száz évig a mór birodalom fellegváraként ismert város ma egy lüktető, csodálatos és borzasztóan forró hely. A városrész hófehér, egymáshoz szorosan épült kőházak halmaza, szűk és teljesen növénytelen utcácskákkal. Az ablakok kicsik és be vannak zárva, ahogy az ajtók is. Itt-ott hatalmasra nőtt olajfák, leanderek vagy citrusfélék lombjának árnyéka vetül az utcára, szinte el sem hinné az ember, hogy van itt bármilyen zöld, ami enyhíthetné azt a tikkasztó 50 fokot az utca árnyékos oldalán. Pedig van. Granada titkos minikertjei ezek, a carmenek.
A carmen kifejezés az arab „karm”, azaz szőlősbirtok szóból ered, és az arab hódítás óta léteznek efféle kiskertek Granadában. Eleinte a város széli nyaralócskák jelzője volt ez, ahol szőlőt bizonyára evett minden tulajdonos a kertjéből. A barokk időkben, majd a 19. században felkapott övezet lett, sikknek számított a korábban spanyol cigányok lakta részben bohém életet élni még a külföldiek számára is, festők és más életművészek negyede lett ez. Zárt, aprócska világok Granada nyüzsgő városa szélén.
Az Alhambrából fényképezve feltűnik a negyed a sok zöld kertrészlettel
Ezek az aprócska kertek igazi oázisok errefelé. Talán csak egy fa van benne, esetleg elfér egy kis medence is pár tő rózsával és egy jezsámenbokorral. Semmi fakszni, ugyanis hely sincs rá. Csak egy kis árnyékot, illatot, színt és pillangókat hozó néhány növény, no meg az Alhambra mindent háttérbe szorító örökpanorámája, ami többnyire mindegyik házból látszik errefelé.
Az egyetlen nem magánkerti carmen, a Granadai Egyetem Victoria kertje, amely látogatási időben szabadon látogatható az Albaicín negyedben, bár ennek ellenére igyekszik megtartani intim hangulatát.
A Carmen de la Victoria viszonylag nagy kert. A hozzátartozó épületben ma szálláshelyek vannak
Izgalmas fejlődés, hogy a nagyobb carmenek az utóbbi években szépen nyitnak az emberek felé. Évszázadokig csak egymáshoz jártak át a szomszédok, aztán a hátrébb lakókat is meghívták, előkerült egy-egy gitár, vagy jól éneklő gyerek, táncoló asszony, pár kancsó Sangria, meg sör és kész volt a péntek este. Egy-egy carmennek ma már havi programja van, irodalmi és zenés-táncos estekkel, kiállításokkal, csendes beszélgetésekkel. Hogy turisták is bemehetnek-e? Nos, néhány szívesen fogadja őket, de a carmenprogramok inkább a helyiek kiváltsága. Ezek ugyanis nem a hangos tivornyák helyszínei, hanem csak mint nappal: a saját belső kertjük, a saját életük.
