Itt a csirkejogsi!

Te tudtad, hogy létezik egy Baromfi Termék Tanács néven futó társaság? Ugye nem? Pedig vannak, és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) velük együttműködve képzést indítana azoknak a baromfitartóknak, akiknek nincs szakirányú végzettségük. Az ingyenes képzést szeretnék minden évben kötelezővé tenni – mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője a köztévén vasárnap. Az MTI azt is írja: „a képzés során az állattartási technológiákból adódó higiéniai követelményeknek való megfelelésben segítenék a gazdálkodókat újdonságokkal, információkkal.” Arra nem térnek, ki hogy ez a magán-baromfitartókat is érinti-e, de mivel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarán fellelhető sajtóközleményben telepi higiéniáról írnak, így valószínűleg magántartókra ez nem vonatkozik.

A madárinfluenza ismételt megjelenését szeretnék megelőzni, és ehhez különösen fontos a „a jogszabályokban előírt higiénés követelmények, illetve az egyedi állathigiénés követelmények maximális betartása; szeretnék, ha a hatóság ezt hangsúlyosan ellenőrizné” – idézte a szóvivőt az MTI.  Süle Katalin megjegyezte azt is: a növénytermesztőknek van díjtámogatott biztosításuk, ugyanezt szorgalmazza a NAK az állattenyésztő ágazatokban is. Emiatt fontos lenne a kárenyhítési alap újragondolása. Hogy ez mielőbb megvalósulhasson, megkezdték az egyeztetést az illetékes minisztériumokkal, hatóságokkal, illetve a Magyar Biztosítók Szövetségével.

Ugyanitt, ha fogékony vagy a csirkés tartalmakra, itt a Mercedes pár évvel ezelőtti reklámja, sajnos nem beágyazható, csak a helyén lehet megnézni. KÖTELEZŐ!!!



Címkék: