Napelemes rendszerek alkalmazásáról gyakran hallani, más természetes energiaforrásról azonban nemigen – pedig nem ez az egyetlen, amit felhasználhatunk. Ott van például a szélenergia, amit Európában, mármint a Magyarországon kívüli részén egyre többen próbálnak kitermelni, hiszen nemcsak a környezetet kíméljük vele, de költségkímélő is. A szélturbinának ráadásul nem kell nagy hely: egy panelház teteje is tökéletesen megteszi. És hogy honnan tudjuk? Hát, onnan, hogy Pécsett, a Krisztina téren épp megtalálható egy szélkerék az egyik panelház tetején, számolt be a hírről a pecsma.hu. Az országban először itt mertek belevágni a panelházra szerelt szélturbina alkalmazásába, és milyen jól tették: „A nap 24 órájából 18-ban biztosan mozgásban van, de a nagy viharokban túl is pörög. Ezért most a ház egy nagyobb teljesítményű eszköz beszerzésének lehetőségét fontolgatja” – nyilatkozta a lapnak Balatoni Árpád, a Kertvárosi Lakásszövetkezet elnöke.

A hat méter magas forgógenerátort egy éve építették fel a tízemeletes tetejére, tesztüzemét pedig most fejezték be. Ez alapján jutottak arra, hogy érdemes lehet bővíteni a minierőművet. „A ház lakói először napelemet szerettek volna, de az épület tájolása és a szabad tetőfelület miatt nem lehetett jól elhelyezni a napelemeket. A szándékos rongálás lehetősége is nagy volt. Szerencsére rátaláltunk erre, aminek karbantartása is jóval olcsóbb és könnyebb” – beszélt az előnyökről az elnök. Ide tartozik többek között az is, hogy a megtérülés időszak is kedvezőbb, mint a napelemnél: állítólag 8-10 év alatt visszajön a hárommillió forintos ára. A minierőmű teljesítménye jelenleg fedezi a lift és a közös helyiségek villanyszámláját, többlettermelés esetén pedig felvásárolja az az áramszolgáltató. Úgyhogy hajrá, ha tehetitek, telepítsetek otthon szélerőművet!



Címkék: