Norman Foster 1935-ben született angol építész és formatervező, londoni székhelyű cége a Foster+Partners a világ legnagyobb tervező irodáinak egyike. Nevéhez kötődik például a berlini Reichstag újjáépítése, az új Wembley Stadion Londonban, vagy az Apple új bázisa, de az első Holdbázist is ő tervezheti majd, mondjuk erre még egy picit várni kell. De addig sem unatkozik, ha épp nem a világ valamelyik pontjára tervez valami őrült menő épületet, akkor valami újba kezd. 2017 elején például egy saját Instagram oldalt indított, ahol hamar kiderült, hogy nem csak az épületek tervezéséhez van tehetsége.

 

Az ArcDaily úgy jellemzi Norman Foster instagramját, hogy “bájosabb, mint a Bjarke Ingels (fiatal és menő dán építész), vagy még lenyűgözőbb, mint Richard Branson (brit üzletember)”. Hiszen 82 évesen nem elég, hogy aktívan dolgozik, iszonyú termékeny, rengeteg rajongója van és a szakmában olyan tisztelet övezi, mint senki mást, még frissen fiatalosan berobban a  social média világába is. A színfalak mögé betekintve hétköznapi jeleneteket, munkát és sok kedves képet láthatunk a korát meghazudtoló Foster oldalán.

Checking out the new high performance floats for my water bike – fast!

Norman Robert Foster (@officialnormanfoster) által megosztott bejegyzés, 2017. Aug 21., 16:54 PDT


Ki ne szeretne ennyi idősen így pörögni? Vízibiciklizni, drónt reptetni, a levegőből megnézni az Apple új csoda-székházát, vagy akár vasárnap reggel őzek között brignázni egy parkban?

 

Celebrating my sons sixteenth anniversary – Happy Birthday Eduardo !

Norman Robert Foster (@officialnormanfoster) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 30., 12:18 PDT

Ha szívesen bekövet érdekes Insta oldalakat, Robert Foster mellett ajánljuk a Gardenista oldalát is, ahol minden nap csodás képekkel, esetenként pedig még ilyen jóképű törpemalacokkal is találkozhat:



Címkék: