A sok csokitojás mellett egy cuki nyuszi tűnhet a legideálisabb ajándéknak húsvétkor egy gyerek számára, de még mielőtt vásárolnál egyet, arra kérünk, gondold át jól, milyen felelősséget veszel a nyakadba. Segítségül összegyűjtöttük, milyen érvek szólnak az ellen, hogy az ünnepekre beszerezz egy kisállatot.

Ez van, ezt kell szeretni 

Sokan azt hiszik, hogy a hörcsögökhöz hasonlóan a nyulak is csak 2-3 évig élnek, ezzel szemben az átlagéletkoruk 5-7 év, a jól tartott, megfelelő oltással ellátott állatok pedig akár a 10-12 évet is megélik. Ez azt jelenti, hogy ennyi ideig kell napi szinten gondozni, etetni, itatni, foglalkozni vele, takarítani a ketrecét, vagyis egy cseppet sem jelent kisebb felelősséget, mint egy kutya vagy egy macska.

Bár vannak kis ketrecek is nyulak számára, még a sokat kiengedett állatoknak is mindenképpen legalább (!!!) 100 x 50 cm-es méretűre van szüksége. A lakást (vagy legalábbis azt a szobát, ahol a kiengedéskor tartózkodik) nyuszibiztossá kell tenni, a kábeleket, telefontöltőket elbújtatni, az elektromos vezetékeket gyakran ellenőrizni, a szobanövényeket fentebb helyezni, a tapéta alsó részére 20-30 centis borítást tenni. Ugyan szobatisztaságra is idomíthatóak, mindehhez viszont több hét, türelem, kitartás és következetesség szükséges, különben mindent szétbogyóznak. Ezt persze azok után, hogy a ketrecben használatos szőrükre ragadt forgácsot széthordták a parkettán.

A hatalmas ketrecen kívül a nyuszinak mindenféle felszerelésre, kuckóra, itatóra, etetőre, szénatartóra, szénára, tápra, stb. van szüksége, amelyeket persze lehet mindenkinek a lehetősége és pénztárcája szerint választani, az alapcsomag akkor sem olcsó mulatság.

A nyulak zsákmányállatok, emiatt erős menekülési ösztönnel rendelkeznek, és nem kedvelik, ha sűrűn felemelik őket. Az állatvédők első háziállatnak egyáltalán nem javasolják, főleg kisgyerekek részére nem, mert könnyen harapás lehet a vége, ha óvatlanul fogjuk meg őket. Öntörvényűek, akkor engedelmeskednek, ha kedvük tartja hozzá.

A jól etetett nyuszik általában egészségesek, de ahhoz, hogy ez sokáig így is maradjon, oltásra van szükségük. Mindemellett évente ajánlott őket kontrollra vinni állatorvoshoz, aki a fogaik, karmaik állapotát ellenőrzi, nehogy túlnőjenek. Az ivarérett bakokat szintén érdemes szakemberhez vinni és ivartalanítani, mert elég büdösek, szóval mindent összevetve nem pár száz forintot jelent az orvosi költség.

Telnek, múlnak a hetek és a kis nyusziból nagy nyúl lesz, a gyerek számára pedig egyre kevésbé lesz cuki, mint amikor még elfért a tenyerében. Főleg akkor érheti meglepetés a családot, amikor kiderül, hogy a szaporítótól (vagyis nem tenyésztőtől), piacról vett állat nem is törpenyúl, hanem közönséges házinyúl, ami tisztességes méretűre is képes megnőni.

Bár nem visítanak és burrognak, mint a tengerimalacok, azért a maguk módján a nyulak is hangosak. Szívesen ásnak, kaparnak, rágják a ketrecet, és mivel általában hajnalban vagy kora reggel éberek, akkor a legaktívabbak. Egy idő után aztán állítólag alkalmazkodnak a család bioritmusához. Vagy nem.

A nyúlszőr allergia az orvosi tesztek eredményei szerint egyáltalán nem ritka, és a tünetek között szénanátha, asztma és csalánkiütés is szerepel. A szakemberek emiatt azt javasolják, hogy vásárlás előtt keressük fel többször a tenyésztőt, vagy kereskedést, ahonnan beszerezzük majd az állatot és figyeljük meg, okoz-e esetleg panaszokat. Ha ilyenkor egyértelműen jelentkeztek tünetek, allergia vizsgálatot kell végeztetni, amiből megtudhatjuk valóban fennáll-e az érzékenység.

Mielőtt megvesszük a nyuszit, azt is érdemes mérlegelni, hogy amikor a család nyaralni van, ki fog vigyázni rá. A kutyás-macskás ismerősöket egyből el is lehet felejteni, és sok esetben az üdülés időpontja attól függ, hogy a nyúlszitter mikor tudja bevállalni az állatot. Persze vannak már kisállatpanziók is, de ne reménykedj, egyik sem olcsó, hiszen valamiből nekik is élni kell.

Na, még mindig olyan jó ötletnek tűnik egy nyuszi húsvétra?

Képek forrása: Pixabay



Címkék: