A szekszárdi Béla tér legöregebb épülete, a római katolikus plébánia udvarán ültették el néhány napja a maribori stara trta, a világ legöregebb szőlőtőkéje egyik hajtását, melyet dr. Milan Brglez szlovén házelnök ajándékozott 2017 novemberében Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, aki azt a Szekszárdi borvidéknek adományozta.

Mivel a tavalyi adományozás idején már késő volt elültetni a tőkehajtást, azt azóta egy télikertben gondozták – mondta Eszterbauer János, a Szekszárdi Borászok Céhének elnöke az MTI-nek.

Bár a szekszárdi borvidék is bővelkedik öreg, 100-110 éves, többnyire  kadarka tőkékben, ez  a szlovén oltvány egy igazi matuzsálemről származik. A világ legősibb, 450 évesre becsült szőlőtőkéjeként a Guinness-rekordok könyvében is jegyzett növény édes kékszőlő fajta, szlovén nevén Modra Kavrica. Az 1970-es években Maribor egyik kerületében fellelt stara trta (öreg szőlő) oltványaira többnyire diplomáciai ajándékként is tekintenek, világszerte több helyszínen, köztük a Vatikánban ültettek vesszőiből, míg az évente róla szüretelt, kb 45 kg szőlőből olyan bort készítenek helyben, amelyet csak különleges alkalmakra tartogatnak.

Íme a 450 éves “anyaszőlő” Szlovéniában

Az oltvány nem is kerülhetett volna méltóbb helyre, mint a Szekszárdi borvidékre, ahol a szőlőtermesztés és borkészítés hagyománya 2000 éves múltra tekint vissza – mondta Ács Rezső, Szekszárd polgármestere az ünnepélyes alkalmon, megköszönve az adományt. Hozzátette, reméli a plébánia udvarán is legalább 450 évet él majd meg a tőke, melyet gondosan ápolnak majd és kívánja az ünnepségen résztvevő Robert Kokaljnak, Szlovénia budapesti nagykövetének, hogy térjen vissza gyakran és győződjön meg róla.

A szőlő a tolnai megyeszékhely címerének egyik jelképe és a keresztény vallás fontos szimbóluma is. A szőlőtő az Újszövetségben Krisztust jelképezi, és oltárképek gyakori motívuma – mondta Sümegi József, a pécsi egyházmegye diakónusa.

Robert Kokalj szintén örömét fejezte ki az ültetés kapcsán és mesélt az eredeti növényről is. A 16. század második felében ültették el Mariborban, ahol akkor még csak egy volt a több tízezer tőke közül. Mára viszont csak ez az egy maradt meg a város központjától nem messze található Dráva folyó partján, ugyanannál a háznál, ahol egykor elültették – tudatta a nagykövet.

Horváth István államtitkár, a térség országgyűlési képviselője pedig felidézte, hogy a stara trta Szekszárdnak adományozott hajtása már a harmadik, mely Magyarországra került. Az elsőt a keszthelyi Festetics-kastély kertjében ültették el, a másodikat pedig a Tihanyi Bencés Apátságnál, ahol I. András magyar király van eltemetve. Az államtitkár párhuzamot vonva felhívta a figyelmet, hogy I. András I. Béla király testvére volt, aki pedig a Béla király téren van eltemetve, ahol a mostani hajtásnak otthont adó plébánia is áll. Hozzátette, az egybeesés bizonyára nem véletlen, talán Isten keze van a dologban.

 

(Hír és a szöveg egy része: Kadarka.hu, MTI, képek: Kadarka.hu, wikimedia)



Címkék: