A WWF Magyarország és partnerei egy 1 kilométer hosszú, Dunát ábrázoló festménnyel hívják fel a figyelmet hazánk legnagyobb folyójának jelentőségére, a folyóban és árterein található fajok megóvásának fontosságára.

A műalkotás egy szabadtéri pop-up kiállítás keretében, mindössze egyetlen napig, 2018. július 24-én lesz látható a Carl Lutz felső rakpart Margit híd és Árpád híd közötti szakaszának vaskorlátjához erősítve.

A szerb származású Ana Tudor festőnő által megálmodott és megvalósított, rendhagyó módon 1000 méter hosszú, több mint 60 összefűzhető tekercsből álló festmény egy nemzetközi turné magyar állomásaként érkezik a fővárosba. A határokon átívelő, A Duna Művészete (Art of Danube) című kezdeményezést a németországi vadvédelmi Egyesület (Association for Wildlife Protection) karolta fel, célja, hogy a Duna folyása mentén minden országban, legalább egy-egy pop-up kiállítás erejéig bemutassák ezt a páratlan alkotást.

Kép forrása: Art of Danube

 

A festményt reggel 7 órakor állítják fel önkéntesek segítségével, az alkotás a kora esti órákig lesz megtekinthető a két híd közötti járda és kerékpárút felől – írják a honlapon.

 

Kiemelt kép forrása: Art of Danube



Címkék: