Biztos veled is szembejött már nem egy, akár júliusban, augusztusban levelét hullajtó vadgesztenye (Aesculus hippocastanum). A híres Ady verssel párhuzamot húzva, ha Párizsba nem is, Magyarországon sokfelé beszökött az átvitt értelmű ősz, ami a vadgesztenyéket illeti. A levélhullás oka ugyanis az aknázómoly (Cameraria ohridella) kártétele.

A szóban forgó lepkéknek 3 nemzedéke van hazánkban.  A nőstény a tojásokat a vadgesztenye levelekre teszi, amelyek szinte azonnal befúrják magukat a levelekbe, az aknákba. Innen ered magyar nevük. A lehullott levelekben, báb alakban telelnek át.

A vadgesztenye-aknázómoly barna színű molylepke, fehér keresztvonalakkal. Feltehetően európai faj, de a nemzetség többi tagja mind észak-amerikai, így a kutatók is találgatják, hogy esetleg behurcolt fajjal van-e dolgunk. Hazánkban a ’90-es évek elején jegyezték le először előfordulását. A ’90-es évek végére pedig már az egész országban elterjedt.

Mi a megoldás? Hogyan védekezhetünk ellene?

Egyrészt, a lehullott levelek összeszedésével és megsemmisítésével az éppen telelő kártevő egyedek is elpusztíthatóak. További ismert eljárás a permetezés és az injektálás. A permetezés nagy fák esetében nem, vagy csak nagyon nehezen kivitelezhető, valamint nagyon szigorú szabályai vannak: pl. növényorvosi felügyelettel történhet, csak este 11 és hajnal 2 között, előre tájékoztatni kell a lakosságot, játszótérhez közel bizonyos távolságon belül tilos végezni, stb. A permetezésnek további hátránya, hogy egyszeri alkalom valószínűleg nem lesz elegendő, többször kell végezni évente. Erre a tevékenységre már vannak kifejezetten zöldterület-fenntartó cégek, ilyenek pl. a ZÖFE Kft., az EVERLING Kft., a Szegedi Köznyezetgazdálkodási Nonprofit Kft., a PANNON PARK FOREST Kft., stb.

Az injektálás során a hatóanyag a fa teljes egészében szétterjed, a nedvkeringésnek köszönhetően eljut minden egyes levélbe, ahol elpusztítja a molyokat.  További előnyei, hogy nem szennyezi a természeti és az épített környezetet sem, hosszan tartó hatást biztosít, akár két éven át – tehát ritkábban kell elvégezni -, időjárástól és napszaktól függetlenül végrehajtható kezelés. Ennek a kezelésnek a díja nettó 100 Ft centiméterenként (a fa 1 m magasságban mért törzskörméretével szorzandó) és a kiszállás díja.



Címkék: