Az amerikai nagyvárosokban már évek óta működnek úgynevezett cooling centerek, ahova a hőhullámok idején néhány órára visszavonulhatnak hűsölni azok, akiknek nincs légkondicionáló berendezés a lakásukban. A Bécsi Vöröskereszt most kísérleti jelleggel ilyen hűsölő pontot nyitott az osztrák fővárosban, hogy felmérjék, érdemes lenne-e a jövőben ilyeneket létesíteni – írja Bécs Város Külképviseleti Irodája.

A bécsi Cooling Center a floridsdorfi Shoppingcenter Nordban található, augusztus 2. óta tart nyitva és péntekig várja a hűvösre vágyókat. A látogatást 2-3 órásra érdemes tervezni, aki akar, az aludhat is egyet a klimatizált teremben sorakozó ágyak egyikén. Mindenki hozhat magával ételt-italt – feltéve, hogy ezzel nem zavar másokat -, de friss vizet és tippeket a kánikula túlélésére bárki kaphat az itt dolgozó önkéntes mentősöktől.

Sőt, a négylábú kísérőket is szívesen látják, ha rendesen viselkednek.

Nem ez az egyetlen intézkedés, amivel az osztrák főváros a hőség ellen harcol: a környezetvédelmi ügyosztály, az MA 22 vezetésével már évekkel ezelőtt összeállítottak egy stratégiai tervet a városi hőszigetek ellen (UHI-STRAT), amely 90 intézkedési javaslatot, ezek hatását és megvalósításának nehézségeit tartalmazza.

Aludni is lehet a Cooling Centerben © WRK / Holly Kellner

 

Az UHI-STRAT szellemében Bécsben már a várostervezés és a projektek kiírása során kiemelt figyelmet fordítanak a hősziget-jelenség kialakulásának megelőzésére. Ebben központi szerepet játszanak a városi zöldterületek: ahol tudnak, parkosítanak, védik a városi faállományt és újakat ültetnek, támogatják a zöldhomlokzatok és tetőkertek létesítését és a minél nagyobb szabad vízfelületek kialakításra valamint az utak és közterek árnyékolására törekednek.

A 980 ivókút egyike © MA31 / Novotny

 

Mivel az emberek szeretnek víz mellett hűsölni, a közterületek felújítása során, ahol tudnak, szökőkutakat, vízasztalokat telepítenek, de legalábbis ivókutakat. Bécsben városszerte több mint 980 ivókútnál olthatják a szomjukat az úton lévő városlakók és turisták. Ezeket a város forgalmas pontjain mobil ivókutak egészítik ki, amelyeket tűzcsapokra szerelnek rá a Bécsi Vízmű munkatársai. Az osztrák főváros évente 50 millió eurót fordít a vezetékhálózat fenntartására és további 15 millió eurót az ivóvízbázis védelmére.



Címkék: