A kezdeményezés részeként a helyi orvosok kertészkedést “írnak fel” a krónikus tünetekkel küzdő pácienseiknek, akik a napi problémákat maguk mögött hagyva belefeledkezhetnek a gyomlálásba és a növények elhalt részeinek eltávolításába, miközben a friss levegőn vannak.

Megnyitotta kapuit a brit Királyi Kertészeti Társaság (RHS) első, városi környezetben kialakított kertje, amelyet “Európa legnagyobb, aktív részvételre épülő kertészeti projektjeként” jellemez a társaság.

A Salfordban lévő, 62 hektáros RHS Garden Bridgewater a tervezettnél egy évvel később nyílt meg a koronavírus-járvány miatt – írja a BBC News.

Az RHS főigazgatója, Sue Biggs szerint a 35 millió fontból megvalósult kert “több év kemény munkájának eredménye”.

A társaság reményei szerint a kertet évente egymillióan fogják felkeresni és 2030-ra éves szinten 13,2 millió font bevételt fog termelni.

A projekt egyik szóvivője elmondta, hogy a területre nagyjából 250 ezer új növényt ültettek be és a kert több mint 100 ember, köztük csaknem 50 helyi lakos számára biztosít munkahelyet.

RHS Garden Bridgewater

A bridgewateri csapat továbbá “a kertészet és a jobb egészségi állapot közötti kapcsolatra” fókuszáló, úttörő programban is részt vesz. A kezdeményezés részeként a helyi orvosok kertészkedést “írnak fel” a krónikus tünetekkel küzdő pácienseiknek, akik a napi problémákat maguk mögött hagyva belefeledkezhetnek a gyomlálásba és a növények elhalt részeinek eltávolításába, miközben a friss levegőn vannak.

A kert kurátora, Marcus Chilton-Jones szerint a céljuk, hogy szoros kapcsolatot alakítsanak ki a környező területeken élőkkel.

A látogatok különféle kerttípusokkal találkozhatnak. Az Édenkertben például az ázsiai és mediterrán kertek által inspirált palántázással ismerkedhetnek meg.

Az RHS Garden Bridgewater helyén egykor pazar kertekkel körülölelt vidéki kastély állt, amely a 20. század elején az enyészeté lett, majd 1943-ban egy tűz adta meg számára a kegyelemdöfést, míg végül elbontották. A következő években a terület egy részét egyebek között kertészetként és cserkésztáborként használták.

(Gardenista/MTI)



Címkék: