Egyszer megkérdeztem egy srácot, tart-e otthon valamilyen növényt. Mire lelkesen rávágta, hogy naná! A hűtőben mindig van paradicsom! Úgy érzem egy pasinál már ez is értékelendő, de ezek után a háziállatokról már inkább nem kezdtem faggatni.

Azt hiszem kijelenthetjük, az erősebbik nem érdeklődése a növények iránt a sörben lévő búzáig és a whiskyben lévő árpáig terjed, persze tisztelet a kivételnek. És akkor jön a minden lében kanál nő, aki módszeresen elkezd dolgokat becsempészni a legénylakásba. Először csak egy fogkefe,  aztán egy fióknyi rózsaszín bugyi, majd végül egy egész virágliget bukkan fel a semmiből, a nagyon tudatosan törődést nem igénylő tárgyakkal berendezett férfilakban. Boldogan éldegélnek együtt, anya, apa és az örökbefogadott növények, amikről persze a csajszi gondoskodik. Csodálatos dolog a szerelem, egyetlen baj van vele, néha elmúlik. És akkor jön a szétbútorozás. Nézzük, mik azok a növények, amik a válóper során apánál maradhatnak, mert a gondos női kezek nélkül is jó esélyük van a túlélésre.

Nevéből fakadóan is adja magát az agglegénypálma (Zamioculcas zamiifolia). Ez a Kelet-Afrikában őshonos trópusi évelő növény nagyon mutatós, ugyanakkor kellőképpen igénytelen ahhoz, hogy jól bírja különösebb gondozás nélkül. Igen gyorsan nő, akár egy méter magas is lehet, és fényes levelei jól feldobják a környezetét. Az sem baj ha a férfiember elfelejti meglocsolni, ugyanis a szárában és  a gumóiban vizet raktároz. Közepes a fényigénye és a kisebb cserepekben érzi a legjobban magát. Azt azért nem árt tudni, hogy igen mérgező, így jobb ha szólunk az exnek, hogy ne nagyon rágcsálja csak mert kong az ürességtől a hűtő.

Agglegénypálma (Zamioculcas zamiifolia)

A nem túl megnyerő elnevezésű anyósnyelv (Sansevieria Trifasciata) szintén jól ellesz a pasinál, ugyanis az anyóssal ellentétben könnyű együtt élni vele. Afrikában és Ázsiában őshonos liliomfélék családjába tartozó növény mesterséges fény mellett is képes fotoszintetizálni, valamint éjszaka is termel oxigént, így nem csak a lakást díszíti, de még az egészségre is jó hatással van. Gyorsan nő és a tavaszi hónapokban az idősebb példányok virágokat is hozhatnak. Gondozása igen egyszerű, jól tűri a meleget és a szárazságot is és bármilyen fényviszonyok között életben marad. Csupán túlöntözni nem szabad, de valljuk be egy agglegény lakásban ez a utolsó előtti veszély, ami fenyegeti.

Anyósnyelv (Sansevieria Trifasciata)

A majomfa (Crassula Ocata) is egy igen hálás pozsgás növény, ami különösebb odafigyelés nélkül is jól elvan. Nyáron nyugodtan ki lehet tenni a szabadba, télen pedig a szoba dísze lehet, a napfényes helyet kedveli. Nincs nagy vízigénye, a melegebb hónapokban egy-két hetente, télen pedig csak havonta kell locsolni.

És persze meg kell említeni, hogy a kaktuszok is vígan eléldegélnek a teremtés koronáinál, mert a nőkkel ellentétben, remekül viselik, ha nem törődnek velük.



Címkék: