A helyszín a nagyon izgalmas Kvassay-zsilip területe. Ez a Csepel-sziget északi csúcsánál van, ahol a
Ráckevei-Soroksári Duna-ág indul. Ezzel a zsilippel szabályozzák a mellékág vízszintjét. A zsilip
területére érve az az érzésem támad, mintha Kelet-Londonban a csatorna partján sétálnék, csak a
város lakói ezt még nem fedezték fel, ellenben a londonival.
Láthatóan ipari területen vagyunk, de akad egy-két családi ház téglával kirakott díszes homlokzattal. A HÉV tíz percenként zakatol át a hídon Csepel felé. Messziről már látni egy fűz-madár sziluettjét, ha a Kopaszi gát felé nézek. Ezt tavaly tavasszal építették a kalákázók. Sajnos nem hajtott ki, mert nem kapott elég napfényt, de fűzszoborként most is ott támasztja a BUDAPEST NAGYMAROS MERÜLÉS táblát.
A fűzépítés érdekes egyvelege az építészetnek, természetnek, tájépítészetnek. A megszokott
alapanyagoktól eltérően, itt a frissen levágott fűzvesszőkből építkezünk. Ami még szokatlanabb pedig
az, hogy a földbe beásott fűzvesszők legyökeresednek, életre kelnek, és kihajtanak. Egy élő építmény
a végeredmény, ami minden évben szépen kizöldül. Akár saját kertünkben is építhetünk lugast,
kocsibeállót, kerítést belőle, vagy a gyerekeknek kis kuckót, alagutat. Szinte bármi megvalósítható, de
egyre nagyon kell figyelni: a fűz csak akkor fog kihajtani, ha napos helyen építjük fel.
Az iskolai szünidő miatt én a kilencéves Petikével érkeztem. Mi otthon reggeliztünk, de a résztvevők éppen két nagy asztalnál ülve a reggeli utáni kávézásnál tartottak, mikor megérkeztünk. Még mindenki elmajszolt egy sütit és indult a munka. Az eszközöket és a kötegekbe rakott füzeket átvittük a zsilippel összeépült kis szigetre. Itt fogunk felépíteni négy nap alatt egy teknősbékát, ami a zsilip felé fog nézni.
A fűzvesszők, valahonnan Somogy környékéről érkeztek, mégpedig három különböző fajta. Érdemes
többféle fűzből építkezni, mert mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. A svéd fűz egyéves
hajtásai 4-6m hosszúak. Ezek szürke színükről és sárgás rügyükről ismerhetők fel, ha otthon
fűzépítésbe fognál, a tartókötegek belsejébe ezekből keverjen. Ha fűz szaporításába vágnál, ültesd
az 50-60 cm-es vesszőket, amik szépen ki fognak hajtani. Viccesebb, hogy egy bármilyen fűzvesszőt
feldarabolás nélkül 10cm mélyen eltemetnek, az is kihajt, mégpedig teljes hosszában, több hajtással.
Aztán van az amerikai fűz, ami zöldes színű, és nem olyan törékeny, mint a svéd. A harmadik pedig, az
erdészeti magyar fűz-félék, amik inkább vöröses, barnás színűk, nagyon jól hajlíthatók, könnyű
belőlük az apróbb részleteket megépíteni. Nem véletlen, hogy nagyapáink kosár fonásra is ezt
használták. Meg a butykos, ugye.
A bemelegítő kötélhúzás után megkezdtük a teknős kitűzését. Az oszlopok helyét egy-egy ember
szimbolizálta, összesen tizennégyen álltunk egymástól 2-3 méterre. Elsőre egy kicsit nagynak
bizonyult az oszlopok közötti távolság, így mindenki egy lépést tett a közepe felé és máris jobb
léptékű lett a még csak képzeletbeli teknős. Az emberek helyére egy karót szúrtunk, majd ezeken a
pontokon 60 cm mély gödröt ástunk.
A következő nagy lélegzetvételű feladat a fűzhajtások letisztítása és méret szerinti szétválogatása
volt.
Minden oldalágat metszőollóval levágtunk, amit a kilencéves Petike, a belvárosi lakásból az első
napfényes szabadnapra kiszabadulva nagyon élvezett, órákra lefoglalta.
