Bár a tél nagyon nem akart elhúzni idén, mikor végre távozott, gyakorlatilag a tavaszt átugorva már be is köszöntött a nyári meleg. Ennek köszönhetően felgyorsultak az események, és jóval előbb elérkezett például az akác-, a dinnye- és a levendulaszezon is.

Szóval jobb, ha figyelsz, különben könnyen lemaradhatsz az idei levendulaszüretekről, ugyanis azok a megszokottnál hamarabb indulnak, mert a nagy melegben már jó pár hete lilába borultak a tihanyi, a szegedi vagy akár a csongrádi levendulamezők.

kép:pixabay

És bizony kár lenne lecsúszni róla, mert az árvacsalánfélék családjába tartozó közönséges levendula (Lavandula angustifolia) sokkal inkább különleges. Szerintem akkor fejti ki az első jótékony hatását, mikor az ember végigsétál a végtelen, illatozó, élénk lila levendulasorok között, és a látványtól egy pillanatra elfelejti minden baját.

Ha nem szeretnél virágot szedni, akkor is hatalmas élmény és páratlan látvány a nyíló virágmező, de emellett még gyógyhatásai is vannak az apró, lila virágoknak, csodát tesz a bőröddel, elűzi a molylepkét, na és nem utolsó sorban isteni kulináris élményt nyújt.

Leginkább illóolaj-tartalma miatt termesztik, aminek fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatása van, emellett segít ellazulni és könnyeben álomba merülni. Erős aromájának köszönhetően számtalan krém, parfüm, és testápolószer illatanyagaként szolgál. Akár otthon is készíthetsz egy jó levendulás fürdősót, itt találod hozzá a receptet.

kép: maxpixel

A konyhában is páratlan, a nektárjából méz készül, a virágait lehet kandírozva fogyasztani, teaként is kiváló és a provance fűszerkeveréket is feldobja. Nagy nyári sláger a levendulás fagyi, de sütibe is kiváló.

Na és akkor jöjjön a menetrend, hogy idén mikor és hol szüretelhetsz levendulát. Mint már írtuk, kicsit előrébb jött a betakarítás ideje, így a legnagyobb levendulás buli, a Tihanyi Szedd Magad szüret már június 15-én elstartol és 22-éig tart. De azért utána se maradunk levendulás események nélkül az északi parton, mert a Levendula Fesztivál és Levendula Hetek, az eredeti időpontban, június 22-től egészen július elsejéig vár minket.

A Balaton déli partján is korán kezdődik az illatos mulatság, június 15-17. között tartják az I. Kőröshegyi Levendulás és LevendulaMánia találkozót.

kép:wikipedia

Az Alföld is levendulaillatban úszik már, ezért június 23-án, Csongrádon Szedd Magad szürettel várják a kicsiket és nagyokat.

A Szegedi Tudományos Egyetem Fűvészkertjében június 30. és július 1. között minden a levenduláról szól majd, a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében zajló Levendulahetek pedig 06.30. és 07.08. között várnak mindenkit egy közös aratásra.

Ha lemaradnál róluk, akkor sincs baj, mert Kapolcson még elcsíphetsz egy kései szüretet, július 14-én. Kellemes virágszedést!

(kiemelt kép: maxpixel)



Címkék: