Többnyire a leveleiket gyűjtjük, így nem örülünk a virágoknak sok fűszernövényen, de a beporzó rovarok imádják egyszerűen hozzáférhető nektárjukat.

Én kétféleképpen szoktam kedvezni nekik, a konyhai szokásoknak megfelelően.

Az egyik lehetőség az, ha egész egyszerűen hagyjuk kivirágozni a növényt és ebben az időszakban (kb egy-másfél hónap) lemondunk a fűszeres levelekről. Ez azért fontos, mert virágzási időben már sok növényen keserűek, „elöregedtek” a levelek (pl citromfű, majoranna). Viszont csak úgy virulnak, és öröm nézni, ahogy megszállják a színes pillangók és méhek. Virágzás után visszavághatod a növényt, fajtától függőan akár a felére is, és hamarosan érkeznek az új hatások.

A citromfű apró fehér virágokat hoz

A másik tippem az, hogy minden fűszernövényedből (minimum) két tő is legyen a kertben. Az egyiket meghagyhatod a hasznos rovaroknak kivirágozni, a másikat pedig folyamatosan visszavághatod a friss hajtásokért, amiket felhasználsz a konyhában. Különösen jó lehet ez a menta esetében, amit nyáron sokat használunk, viszont a virágzása igazi ünnep a kertben (lásd a képen a lila virágot).

Majoranna teljes pompájában

Nálam most fehér virágfelhővé és egyben pillangómágnessé alakult mindkét majoranna. A levélre így szívesen várok még egy hónapot, megéri.



Címkék: