A kutyával sokat szoktunk az erdőben sétálni, és tavasszal az egész aljnövényzet virágba borul. Én meg csak csodálom a szebbnél szebb apró virágokat, de a legtöbbnek a nevét sem tudom. A Földön körülbelül négyszázezer virágzó növény faj létezik, ami ha belegondolunk, nem kevés. Ha szeretnéd bővíteni növényismeretedet, akkor itt egy egyszerű módszer rá. Vagy, ha szívesen osztanád meg másokkal növényismeretedet, akkor most szintén figyelj. Mint manapság mindenre, erre is készült egy app: a Pl@nt Net, olyan mint a zenére a Shazam.

Letöltöttük és kipróbáltuk. Az iPhone-ra és Androidra készült appot négy francia kutató intézet tudósai fejlesztették ki. Jelenleg négyezerszáz, francia területeken a természetben előforduló növényfajjal dolgozik az applikáció, ami rendszerezve elérhető. Az app egy vizualizációs szoftver segítségével felismeri a képen látható növényt, amit egy alaposan kidolgozott botanikai adatbázissal vet össze. Így minél többen használják az applikációt, és minél több képet töltenek fel, annál pontosabb lesz az eredmény.

Első bejelentkezéskor a helyet (Projects) kiválasztjuk, ami ebben az esetben Nyugat-Európa, ugyanis egyenlőre csak francia fennhatóságú területekre szól az app és Kelet Európa nem szerepel a listán, de szerencsére vannak növények amik itt is, és ott is előfordulnak. Nyaralásnál jól jöhet, ha a Kelet Mediterráneumba utaznánk, vagy annál távolabbi francia területekre pl. észak Afrikába. Ha pedig termesztett vagy dísznövényeket keresel, akkor a Useful plants opciót válaszd.

Nagyon egyszerű, a new observation feliratra kattintva már készíthető is a virágról a fénykép, aminél próbálj minél homogénebb hátteret választani, a könnyebb beazonosítás végett. Én egy cickafarkot választottam elsőre. Fotó, virág ikonra katt, de itt hozzá lehet adni termést, levelet és törzsről készült képet is. Majd egyből feldobta a lehetőséget, hogy ez egy Achillea millefolium L., ami a közönséges cickafark latin neve. A képre kattintva több fotó is megjeleníthető, ami a beazonosításban segít és a sajátomat is feltölthetem közéjük, az adatbázist bővítve ezzel. Természetesen a képet Facebookon és Twitteren is megoszthatom.

Második tesztem egy árnyékliliom (Hosta ssp.) volt, aminél nem jártam sikerrel, pedig a virágát és a levelét is feltöltöttem, de az app korai kék szerelemvirágonak (Agapanthus praecox) gondolta, ami egy teljesen más növény. Ugyanakkor felismerte a hortenziát (Hydrangea macrophylla) és a pirosló gólyaorrt (Geranium ludicum), de az illatos gólyaorrt már nem, így ezt függőben hagyta, kérdésként. Lehet, hogy erre később még kapok választ, nem tudom.

Az applikációt leginkább a természetben előforduló növényekre állították össze, és a kirándulók örömére további fejlesztések várhatók a természetben előforduló, ehető növényekre is.



Címkék: