Legkönnyebben gyepszőnyeggel. Azt nem állítjuk, hogy így lesz a legolcsóbban, de akinek telik rá, vagy csak egyszerűen nem tud várni, az mindenképpen ezt válassza.

Gyepszőnyeget tökéletesen előkészített (azaz nagyon sokáig gereblyézett és hengerezett) talajra lehet fektetni, és az sem árt, hogyha kellően „betápozzuk” a földet, hogy a gyökeresedést elősegítsük. Az automata öntözőrendszer és a vakondháló pedig szinte alapkövetelmény.

Mégis miért jó a gyepszőnyeg?

Egyrészt szebb lesz, mint a magvetésről nevelt fű, másrészt pedig 2-3 hét után már intenzíven használható (amíg a vetettnél ez inkább 2 hónap).  Egészen addig lehet telepíteni, amíg kapunk árut, azaz amíg a fűgyárakban fűiskolákban felszedi a gép. Mert a gyepszőnyeg nagyipari technológiával, intenzíven öntözött, műtrágyázott, gépesített folyamat során készül sok hónapon keresztül, ebből sajnos nincsen bio változat.  Magyarországon egyébként több helyen is termesztenek füvet: Mosonmagyaróvár, Apostag, Gyál a legnagyobb telephelyek közé tartozik, de még így is előfordulhat, hogy egy-egy épülő stadion miatti időszakos fűhiányt külföldi áruval enyhítik.

Magánember leghamarabb a kertészetekben juthat jó minőségű fűhöz, de azt tudni kell, hogy ez romlandó áru, így legtöbbször ott sem tartanak nagyobb mennyiséget. Ha biztosra akarsz menni, akkor inkább rendelj közvetlenül a gyártótól, akik házhoz is szállítják. Érdemes rákérdezni, hogy az ár tartalmazza-e a kiszállítást. Ez azért fontos, mert a gyepszőnyeget nem a legjobb csak úgy bedobni a családi autó csomagtartójába. Nyomorgatásra viszonylag kényes, de ami rosszabb, hogy koszos, vizes, és piszkosul nehéz. Egy tekercs (1 m2-nyi gyepet 2,5×0,4m-es csíkban tekernek fel) kb. 20 kg, gyorsan ki lehet számolni, hogy a hátsókerthez szükséges mennyiség bőven meghaladja egy átlagos személyautó teherbírását, a tapasztalat azt mondja, hogy 10 tekercsnél több nem igen fér el benne.

A jó minőségű gyepszőnyeg ára 1400-1800 Ft/m2 között mozog. Honnan lehet tudni, hogy jó minőségű? A jó minőségű gyepszőnyeg tömör szerkezetű, megbírja a saját súlyát, hogyha felemeled, nem esik szét, egyenletes a vastagsága, a színe.

Ha már ilyen sokat fizetsz az áruért, ne spórolj a lerakással sem: hívj szakembert! A gyepszőnyeg lerakása akkor lesz jó, hogyha az illesztések nagyon pontosak, ellenkező esetben a csík szélén kiszárad a fű. Munka közben ügyelni kell arra, hogy sem az előkészített földet, sem a frissen rakott füvet ne tapossuk össze, mert a besüllyedt talajon a gyökérzet nem tud megtapadni, ezeken a helyeken szintén száradásra (és így cserére) számíthatunk.  Ez szinte azt jelenti, hogy a föld felett lebegve, egy éles késsel a kezünkben húzogatjuk a 20 kilós csíkokat. Így már nem is tűnik olyan könnyűnek, igaz? Na, ezért kell a szakember, lebegjen ő, ahogy tud.

A gyepszőnyeg lerakása és hengerelése után folyamatosan nedvesen kell tartani azt, ez általában napi szintű locsolást jelent. Az első nyírásnál (kb egy hét után) nem szabad alacsonyan lenyírni, nehogy sérüljön a növény szára. 2-3 héten belül a talajhoz tapadnak a gyökerek, ezután már csak öntözni kell és tovább nyírni, hogy sokáig élvezhessük a gyönyörű gyepet.



Címkék: