Séta Stourheadben
Túránkat egy novemberi napon tesszük. Az angol időjáráshoz szokott emberek nem riadnak meg egy kiadós kerti sétától egy esőbe hajló borús, szürke délelőttön sem, hiszen a táj ilyenkor is csodás arcát mutatja, nem csak a szikrázó napsütésben. Sokak szerint az őszi a legszebb időszak itt. A több, mint 250 féle fafajta tökéletes harmóniában változik az évszakkal: a lombok ezerféle árnyalatban szikráznak, a lehullott levelek színes szőnyegükkel borítják a talajt.
A park hangulata annyira hamisítatlan, eredeti angolságú, hogy szinte vártam, melyik kanyar bokrai mögül ugrik elém Miss Marple.
Londontól délnyugati irányban 180 km-re található Stourhead, ez az 1721-25 között épült palladiánus villa, ami magyar viszonylatban bőven belefér a kastély kategóriába és természetesen a hozzá tartozó nagy kiterjedésű park.
A barokk éra letűntével a korszak geometrikus kertjei, a szigorúan szerkesztett, formára nyírt növénycsoportok, szabályos alakú medencék és kaszkádok (lépcsős vízesések), a nyílegyenes utak és szerkesztett útvesztők élére vasalt világából a(z akkori) kor embere egyszer csak mindent újrakezdve ismét a természethez, a tiszta, érintetlen (vagy legalábbis annak látszó) világba kívánt menekülni. A kerttervező eszköztárának főszereplőjévé a vonalzó helyett a laza kézmozdulatok váltak: kanyargó ösvények, természetes partvonalú tavak, nagyvonalú növénycsoportok, hatalmas mezők jellemezték az e szerkesztési elvek nyomán létrejött parkokat, melyeket tájképi kertnek, vagy még gyakrabban angolkertnek, angolparknak neveztek, utalva a helyre, ahol az első ilyen típusú kertművészeti alkotások létrejöttek. Ez alkalommal is egy ilyen ízig-vérig angolos kertben teszünk egy rövid sétát: a Wiltshire-beli Stourheadbe invitállak titeket.
A birtokot a tehetős bankár családból származó Henry Hoare vásárolta 1717-ben, a grandiózus angolpark viszont már fia (a szintén bankár és szintén Henry) munkájának köszönhetően indult el azon az úton, amelynek végére érve a korabeli angol kertművészet egyik legkimagaslóbb képviselőjévé válhatott. A Stour-patak felduzzasztásával megalkotott tó a kert központi eleme, ekörül fut az a festői sétány, mely egyik látnivalótól a másikig vezet, és amelyen mi is elindulunk.
A kertben tobzódó antik(nak látszó) épületek, templomok, hidak, grották fel-feltáruló látványa folyamatos mozgásra, a kert felfedezésére késztetnek. A látványelemek megkomponálásában a lelkes műgyűjtő ifjabb Henry Hoare-nak kivételes ihletet adhattak Claude Lorrain, Poussin és Gaspard Dughet festményei. Ám az ő vászna az élő természet volt, a festészet szabályai szerint komponálta meg a fák lombjainak mélyzöld tömegeit és élénk foltjait. Mit is mondhatnék, remek munkát végzett.
Habár a kert legmeghatározóbb elemeként a Pantheont szokás emlegetni, az én személyes kedvencem az Apollo-templom volt a dombtetőn. Mozirajongóknak ismerős lehet a helyszín, hiszen itt játszódik a 2005-ös Büszkeség és balítélet (mi más?) egyik kulcsjelenete is. Ha nem emlékeznétek rá, mutatom:
Ami miatt viszont mindenkinek a szívébe lopódzhat a hely, az az innen feltáruló lenyűgöző látvány.
Érdekes, hogy a parkban nem képez hangsúlyos látványelemet maga a kastély, csak meghúzza magát szerényen a szélén. Az épület Colen Campbell tervei alapján készült el. Ma a földszint látogatható. Annak a jelentős gyűjteménynek egy része tekinthető meg benne, melyet a Hoare család szerzett meg és halmozott fel az évek folyamán. 1946 óta a birtok a National Trust kezelésében áll.
Honlap: https://www.nationaltrust.org.uk/stourhead
Belépődíjak (2017): felnőtt 17£, gyermek 8£
Nyitvatartási idő: Kert – 9:00-18:00, kastély – 11:00-16:30
