Sokat, ugye, ne bizakodjunk, ami az időjárást illeti, mert mégiscsak ősz van, bár azért nem volna rossz, ha le tudnánk nyírni a füvet. Az Időkép szerint szeles, hűvös, csapadékos időre kell számítanunk Budapesten ezen a héten, az előrejelzés alapján minden páratlan napon, azaz hétfőn, szerdán és szombaton van esélyünk a fűnyírásra, merthogy akkor talán majd nem esik az eső. És míg mi épp a fogunkat szívjuk a hűs, esős, taknyos őszi napok miatt, addig a gólyáknak már nagyon-nagyon jó: az MTI híre szerint ugyanis megérkezett a Száhel-övezetbe (más néven Száhil övbe, mely Afrikában, a Szahara déli részén található) a magyar jeladós fehér gólyák (Ciconia ciconia) többsége, de a Nílus-völgy után már nehezen követhetők a GSM-hálózat lefedetlensége miatt. Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület programkoordinátora azt is elmondta, hogy a legelső tavaszi gólyák egyike, Báró már hetekkel ezelőtt, augusztus 21-én megérkezett Izraelbe, majd a csapatjáról leválva másnapra már a megszokott telelőhelyére érkezett. A Nógrád megyei Őrhalomban fészkelő madár rendszeresen Izraelben tölti a hideg hónapokat, így rövidebb utat tesz meg, mint az akár Afrika déli csücskéig, Fokföldig is vonuló fajtársai.

A legmesszebbre eljutó gólyák őszi-téli vándorútjuk során húszezer kilométernyi utat is bejárnak (átlagosan ennyit teszünk meg egy autóval ÉVENTE!), mert táplálkozás céljából kisebb-nagyobb kitérőket is tesznek. A programkoordinátor hozzátette: a vonulás megkezdése előtt német és osztrák gyűrűs madarak mellett egy horvátországi gólya is felbukkant az Ipoly-völgyben, ami előbb észak felé kóborolt. „A Ludány nevű fehér gólya Nógrádban utolsóként repült ki a fészekből, a vonulást augusztus 26-án kezdte meg. Délkelet felé vette az irányt egy nagyobb csapattal. Isztambul és Rodostó között érték el a Márvány-tengert, itt azonban a fiatal madár megállt az európai oldalon. Mivel későn repült ki, valószínűleg nem volt több energiája a vonulás folytatásához, nem tudott megerősödni sem az indulás előtt. Jelenleg egy legelőn, Isztambul közelében tartózkodik, egy autópálya mellett. Nem tudjuk, hogy folytatja-e még az útját. Akár át is telelhet ezen a környéken, mivel a Márvány-tenger partvidékén nem jellemzőek a szélsőséges éghajlati viszonyok.” Akadnak áttelelő madarak is, egy spanyol gyűrűs már hosszú évek óta Tokajban telel át. Ha érdekelnek a jeladós madarak, akkor ezen a linken tudod követni őket.

Báró és Hajdú vonulása
Forrás: http://jeladosmadarak.mme.hu/Google



Címkék: