Mindig óriási öröm helyi kezdeményezésekről és sikerekről olvasni és azt látni, hogy vannak még olyanok, akik nem csak panaszkodnak, de tesznek is azért, hogy valami megváltozzon. Ahogy a Társaság az Élhető Szentendréért tette már annyiszor és most is. Ráadásul most nekik köszönhetően talán elindul valami, ami több települést, talán Budapestet is élhetőbbé teszi.

A lenti facebook posztjuk szerint még júliusban kezdte el foglalkoztatni a társaságot az a sok szürke, koszos, összefirkált elektromos szekrény, amitől eléggé ocsmány képet mutatott a városukon átvezető főút. De nem álltak meg a probléma megállapításánál, hanem megkeresték az ELMŰ-t és feltették a kérdést: átfesthetőek a dobozok? És itt jön a következő nem várt fordulat: az ELMŰ válasza egy kövér igen volt! A munka pedig megkezdődött.

A projektet talán tovább is gondolhatjuk… Lehet folytatni újabb szentendrei művészek bevonásával? Az ELMŰ is támogatni tervezi a továbbiakat és ők is kiterjesztenék ezt az akciót egyéb településekre is, írják a poszt végén. És reméljük, hogy ez egyet jelent: hamarosan a ország több pontjáról is eltűnnek ezek a ronda dobozok és a helyükre színesre festett szekrények nőnek. Gratulálunk, és köszönjük, szép munka!

Címlapkép: Társaság az Élhető Szentendréért facebook oldala



Címkék: