A Dohány utcai zsinagóga is szerepel az Európai Örökség címre jelölt idei kilenc helyszín között – írja az MTI. A hírek szerint a zsinagógát a hozzá tartozó komplexummal ( a múzeummal, a levéltárral, az I. világháborúban elesett magyar zsidó katonák tiszteletére elhelyezett emlékművel, a holokauszt áldozatainak földi maradványait őrző kerttel, valamint a Raoul Wallenberg Emlékparkkal) együtt jelölték az elismerésre. Ezzel Magyarországnak a Páneurópai Piknik Emlékpark és a Zeneakadémia mellett már három helyszíne szerepelhet a listán.

A Miniszterelnökség közleménye szerint a Dohány utcai Zsinagóga Európában a legnagyobb, a világon pedig a második legnagyobb zsinagóga, Európa történelmében az integrációt, az emlékezést és a párbeszédre való nyitottságot jelképezi.

Az Európai Örökség cím azzal a céllal jött létre, hogy előtérbe helyezze a közös európai örökséget, erősítse a közösségi identitást és megszilárdítsa a kultúrák közötti párbeszédet. 2017-ben 19 állam nyújtott be pályázatot a címre, ezek közül 25 helyszín jutott tovább az előválogatáson. Az elismerésre jelölt kilenc helyszínt az Európai Bizottság által felállított független szakértői testület választotta ki. Az idén jelölt kilenccel együtt harmincnyolcra emelkedhet az Európai Örökség címmel kitüntetett helyszínek száma. A bizottság 2018 februárjában ítéli oda hivatalosan a címet a helyszíneknek, a díjátadó ünnepséget 2018 márciusában Bulgáriában rendezik meg. 

Fotó: Europress

 

Az Európai Örökség cím idei várományosai között szerepelnek Lipcse zenetörténeti helyszínei (Németország), a cadinei erőd (Olaszország), a Zatolmin település közeli javorcai kápolna (Szlovénia), a natzweiler-struthofi koncentrációs tábor és altáborai (Franciaország és Németország), a kommunizmus áldozatainak máramarosszigeti emlékműve (Románia), a Bois du Cazier egykori szénbánya (Belgium), Schengen falu (Luxemburg) és a díj várományosa az Európai Uniót a hollandiai Maastrichtban létrehozó maastrichti szerződés is.



Címkék: