Az idei év sem oltotta ki a városi zöld ujjú fiatalságban a pozsgások iránti vágyat. Azt tapasztalom, hogy nemhogy apadna, egyre nő a kis dundi levelű ‘majdnemkaktuszok’ népszerűsége. Ahogy idén lett széles körben viselt utcai viselet a ’hipszter’ kultúra sok eleme (Bokavillantós nadrágot mindenkinek!) úgy lett szintén kifejezetten menő dolog fiataljaink körében szobanövényeket tartani és szaporítani.

Van persze néhány kedvenc ezek közül. Az első fecske valamiért a szerencsétlen Monstera lett. Ez a növény például szitokszó gyakoriságú, már nemcsak nevelgetik otthon a léggyökeres nagy levelű könnyezőpálmákat, hanem gyakorlatilag minden használati tárgyon láttam már a levélnyomatát mintaként. Ha a ruháknál maradunk, akkor már sehol nincsenek a mini csillagok, szívek, halálfejek, mert lenyomta a Monstera, illetve bármilyen trópusi- vagy barokk csokor csendélet hatású növényábrázolás.

A következő nagy felfutás a pozsgásoké lesz. Ezt azért tudom, mert nekem már volt pozsgásom, mielőtt menő lett. Lol.

Gondolom, nem vagyok vele egyedül; ez itt kérem éppen a vicc tárgya.

A pozsgások ugyanis mindig velünk voltak, ha máshol nem, hát nagyanyánk sziklakertjében varjúhájak és kövirózsák formájában. Hihetetlenül tág tűrésű, alapvetően szárazságtűrő, gyorsan és könnyen szaporodó és szép formájú, változatos társaság. Valamiért – talán mert a menő helynek számító Kaliforniában sok honos van belőlük – népszerűek lettek az elmúlt években és széles, változatos palettán kezdték a kertészetek előállítani. Ők voltak az idei év legnépszerűbbjei itthon is.

Virágkötőként az elmúlt néhány évben többször kértek már tőlem kövirózsás vagy Echeveriás csokrot. Ilyet például.

Teljes rendezvénydekoráció is megoldható a pozsgáshangsúlyosan – kifejezetten minimál és kedves vidéki hangulat is varázsolható a segítségükkel.

Idén rengetegféle beültetéssel is találkoztam. Akár csak egy-egy növényke egy szép kaspóban, akár fellógatva, vagy kis floráriumokba ültetett bájos kompozíciók formájában, esetleg laposabb tálakba, fakéregbe, kő mélyedésbe helyezett néhány szem növényke – mindenképp hatásos dekor és mivel szárazságtűrők, szerencsés megoldás azoknak is, akik nem tudnak sokat foglalkozni a dísznövényeikkel. Egy kanálnyi földben is évekig éldegélnek – a legkisebb, legsekélyebb helyekre is ültethetünk belőlük.

A következő év virágkötők számára is újdonságot jelentő dekorelemei a réz szegélyű terráriumokba ültetett egyedek és az élő (tehát nem forró ragasztóval, legyilkolt növénykékből készülő) pozsgás koszorúk, vagy akár gömbök lehetnek.

Ezerféleképpen játszhatunk velük. Tegyük bátran, mert nagyon hálásak!



Címkék: