Budapesten – és feltehetően szerte az országban – a régi, belvárosi épületek legalább is megkérdőjelezhető indokoknak köszönhetően sorra tűnnek el a városképből. Egészen véletlenül, tavaly egy közösségi kert építésekor találtam magam szemben egy ilyen esettel, aminek a vége ugyan happy end lett, azért összességében mégiscsak szomorú a történet végkicsengése.

A 8. kerületben, a Palotanegyedben a Kőfaragó utcában található három régi épületről írt az Urbanistán Erdős Zoltán még 2017. júliusában. A cikk szerint akkor még bizonytalan volt a rövidtávú sorsuk, de lehetett sejteni, hogy rövidesen mindhármat eltüntetik a markolók.

Közülük a legöregebb a Super8-nak nevezett ház, ami a benne működő, nem igazán sikeres és ezért rövid életet élt romkocsma után kapta ezt a nevet.  Az ittlakunk.hu 8. kerülettel foglalkozó oldalának leírása szerint a Palotanegyedben a Rókus kórház után ez volt a legöregebb épület, korát az 1840-es évekre datálják.

A Super8-nak nevezett épület a Kőfaragó utca 8. szám alatt. Fotó: Erdős Zoltán, 8.kerület.ittlakunk.hu

Augusztusban aztán már a tégláit tisztogatták a bontást végző munkások, köztük sok szép címereset is – a sorsa gyorsan eldőlt.

A Klauzál tér mellett, a Kisdiófa utcában akkor készült egy új közösségi kert, épp egy mini támfalat építettünk benne. A kertet megálmodó és megszervező Kertész Mónika egyszer csak felhívott, hogy

Gabi, vettem téglát a kertbe, nemsokára viszik.

A tégla történetét csak utólag tudtam meg. Kicsit örültem neki, hogy ilyen szép múltja van, főleg, hogy szeretek mindent, ami régi, legfőképp az épített örökséget és persze a kertjeiket, ha volt nekik.

A kör alakú téglaburkolat csaknem kész, a nyársaló ezután született

Aztán nekiálltunk felhasználni a friss szállítmányt. Ebből a téglából készült a központi kis út, ami végigkanyarog a kerten. A végében egy kiszélesedő rész egy gyűrűs formába megy át, aminek a közepére egy sütögető készült. Idén többször volt alkalmunk kipróbálni.

A sütögető és a már működő Kisdiófa Közösségi Kert 2017 őszén

Amellett, hogy én is elkezdtem ebben a közösségi kertben kertészkedni, a „saját készítésű” zöldségek látványa mellett nekem a legnagyobb élményt itt ezek az esti nyársalások jelentették. Elég egyedi Budapesten, a belváros közepén úgy nyársalni, mintha otthon lennék vidéken. A gazdagság/szerencsés helyzet egy speciális formája ez, azt hiszem. Ennyi emléke maradt szegény öreg Super8-ak.



Címkék: