Leginkább az ajtó előtt. Sőt, az ajtóhoz vezető lépcső alatt, mert amikor már lépni sem lehet a gumicsizmában/kerti bakancsban a rátapadt sár miatt, akkor aztán potyog róla mindenhova, a betonlépcsőnek sem hiányzik. A tavaszi kerti munkák elkerülhetetlen velejárója a SÁR. A jó kis sár, nincs is vele baj, csak maradjon a lakásunkon kívül.

De kezdjük az elején. A nyakig sáros csizma a lábunkon, az egy dolog, hogy hová fogjuk tenni, de hogy vesszük le anélkül, hogy összekennénk magunkat vele? Erre szuper megoldás a csizmalehúzó! Régi találmány, amit otthon is elkészíthetünk (ez a bácsi viccesen mutatja be a folyamatot), de akár egy egyszerű darabot sportáruházban is beszerezhetünk, pár ezer forintért. Ha valami tartósabb és dekoratívabb lehúzót szeretnénk, amivel egyben a csizmánk tisztítását is elvégezhetjük, válogathatunk a kertészeti áruházak öntöttvas példányai közül.

Forrás: henandhammock.co.uk

Csizmatárolásra óriási kedvenc ez a házikó, ami egyben lehúzó is, több pár csizma és cipő elfér benne, nem áznak be és még esztétikus is. Óriási luxus, nem mondom, de kéne.

Forrás: pinterest.com

Hirtelen kanyarral elértünk a raklapig, amiből mindent lehet csinálni, mint tudjuk. Igen, csizma tárolót is. Elég egyszerűnek tűnik, de a csizma magától nem mászik fel rá, így nem elég csak lehúzni, ehhez a módszerhez hozzá is kell érni. Szóval előbb a csizma, utána a kesztyű, oké. Ilyet viszont készíthetünk bútorlábból is, szépen lefestve, csinosan, erről még egy videó is készült, itt megnézhető a munkafolyamat.

Forrás: pinterest.com

Ha viszont inkább vizes, mint sáros a kinti cipőnk és akár az előszobába is beengednénk, készítsünk oda egy olyan könnyen mosható felületet, amin több pár is kényelmesen elfér. Klasszikus megoldás a párszáz forintért beszerezhető tálca, de még ennél is jobb, ha a tálcát megtöltjük kaviccsal. Így a víz lecsöpög, a csizma talpa meg száraz lesz.

Forrás: pinterest.com



Címkék: