Aki csak autóval jár, az sosem ismerheti meg igazán azt a várost, amiben él. A tömegközlekedés sem az igazi, de úgy legalább némi sétára van kényszerítve a városi lakos, aki ha a járdát nézve közlekedik egyik helyről a másikra, már megint egy csomó jóból kimarad. Pedig Budapest elképesztő város, olyan házakkal, hidakkal, parkokkal és hangulatokkal, hogy megéri gyalogolni benne és nem csak eljutni rajta A-ból B-be. Ráadásul itt fut egy olyan túraútvonal is, amiről nem is nagyon tudjuk, hogy létezik.

Ha nem lenne szügyig érő hó, azonnal nekiindulnék annak a sétának, amit a Turistamagazin oldalán olvastam. A szakaszokat persze ismertem, külön külön jártam is már mindegyik részén, de így egyben végigsétálni Buda zöld részein még sosem jutott eszembe. A fővárosba négy nagy, hosszú túraút jön be: az Országos Kéktúra, a pilisi Piros, a pilisi Sárga és a budai Zöld. A cikk írója először a Zöld két szakaszát járta be.

Forrás: wikipedia.com

A túra egyben 44,5 kilométer hosszú, a Gellért téren kezdődik, áthalad a Tabánon, felfut a Széchenyi-hegyre, majd a Normafán és Zugligeten át eléri a Hármashatár-hegyet, onnan pedig Solymár, Nagykovácsi, végül Telki következik. Egyben persze húzós, de az első 3-4 km-t városi sétaként bárki megteheti. Csodás kilátás, izgalmas parkok, rég (vagy sosem) látott szobrok várnak ránk. A túra részletes leírásáért kattintson a cikkre, további cikkekért pedig érdemes bekövetni a Turistamagazin facebook oldalát is.

Kiemelt kép: flickr.com



Címkék: