Idén tavasszal is várható volt, hogy a csapadékos tél és a lassú olvadás miatt működésbe lépnek a Dél-Bükk időszakos karsztforrásai. Eddig rendre a Vörös-kő-völgyi forrás indul leghamarabb, és ez most sem történ másképp, március 14-én már 30 cm-es állandó vízsugarat produkált – adta hírül a Bükki Nemzeti Park a hivatalos honlapján.

A turistacsalogató látványosságról friss videó is készült. 

A Vöröskő-forrás a Bükki Nemzeti Park része, Felsőtárkány közelében, a Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút Stimecz ház nevű végállomásától induló erdei tanösvény végpontjánál ered. Évente két-három hónapig (de nem minden évben), tipikusan az olvadást követő időszakban aktív.

Hogyan működik?

A téli hóból keletkező olvadék hetekig tekereg a mészkő alapú Bükk belsejében lévő barlangrendszerben, aztán tavasz közepén, leginkább február és április között tör a felszínre. Nagyobb mennyiségű csapadékkal járó esős időszakokat követően is működésbe léphet a forrás. Száraz időszakokban azonban vize teljesen elapadhat. A Wikipédia szerint  forrás annak köszönheti működését, hogy a Bükk-vidék területén lehulló csapadék mintegy 20-36 százaléka a mészkő repedésein keresztül beszivárog a karsztvizeket gyűjtő rétegek szintjére, majd onnan a föld alatt eljut arra a pontra, ahol a felszínre tör, mint forrás.

“Látványos vízsugarát a forrás annak köszönheti, hogy a korábbi természetes forrástóban buzgárszerűen feltörő víz környezetét az 1970-es években olyan módon építették ki, hogy a víz csak egy felfelé mutató szűk nyíláson át távozhasson. A kifolyó nyílás azóta – valószínűleg szándékos rongálás hatására – kicsorbult, ezért napjainkban kissé oldalirányba lövell a víz. A mészkőből és betonból álló építmény mára már több helyen ereszt, így oldalsó vízsugarak is indulnak, csökkentve ezzel a központi rész víznyomását, ezzel a vízsugár magasságát is” – írja a Bükki Nemzeti Park.

A köznyelv egyébként gejzírként is említi a jelenséget, de ez téves kifejezés: a bükki forrásoknak ehhez semmi köze. A Vöröskő-forráshoz közeli Imó-forrás szintén időszakos, de idén még nem lépett működésbe. Viszont ha beindul, akkor működésének köszönhetően egy nagy vízhozamú természetes forrásbarlangot is megcsodálhatunk.

Kiemelt kép: Wikipédia



Címkék: