Két év szünet után idén nyáron újra vadásznak közönséges barázdásbálnára Izlandon. Az észak-európai szigetország egyetlen, barázdásbálnára is vadászó halászati vállalata, a Hvalur Hf közölte, hogy a második legnagyobb bálnafaj 191 példányának elejtésére kapott engedélyt, beleértve az elmúlt két évről megmaradt kvótákat is. A vadászat június 10-én indul – nyilatkozta a cég elnök-vezérigazgatója, Kristjan Loftsson.

A külföldi tiltakozások ellenére Izland nem tartja magát az 1986-os nemzetközi bálnavadászati moratóriumhoz, a barázdásbálnán kívül csukabálna kereskedelmi célú vadászatát is engedélyezi.

A csukabálna a legkisebb a hét nagy bálnafaj közül, legfeljebb 11 méteresre és 8 tonnásra nő meg. A közönséges barázdásbálna, a Balaenoptera physalus 24 méteresre és 45-64 tonnásra is megnőhet.

Forrás: Wikipédia

A Hvalur Hf az elmúlt két évben csak azért nem vadászott barázdásbálnára, mert akadályok tornyosultak a fő exportpiacán, Japánban történő értékesítés előtt. A cég vezetője azt mondta a Morgunbladid című lapnak, hogy reményei szerint idén már nem lesz akadálya a japán exportnak.

A halászati vállalat közölte: a vadászati szünet elmúlt két évében kutatásokat kezdett az Izlandi Innovációs Központtal és az Izlandi Egyetemmel közösen arról, hogy miként lehet kivonni a barázdásbálna húsából táplálékkiegészítőt a vérszegénység kezelésére, és miként lehet felhasználni orvosi célokra a barázdásbálnából nyert zselatint.

A barázdásbálna védelme

A közönséges barázdásbálna rajta van a vándorló állatfajok védelméről rendelkező bonni egyezmény  I. és II. függelékén is – írja a Wikipédia, amely szerint az I. függelékben azért szerepel, hogy a tagországok biztonságos élőhelyeket biztosítsanak az állatnak és szigorúan védelmezzék. A II. függelékben pedig azért van benne, mivel ez a bálnafaj a kihalás szélén áll, és elterjedési területe nagyon nagy, emiatt a tagországok összefogása kell ahhoz, hogy nagy kiterjedésű vándorútjai akadálymentesek legyenek.

Ezt a bálnafajt, az ACCOBAMS (Agreement on the Conservation of Cetaceans in the Black Sea, Mediterranean Sea and Contiguous Atlantic Area) és a Pacific Cetaceans MOU (Memorandum of Understanding for the Conservation of Cetaceans and Their Habitats in the Pacific Islands Region Pacific Cetaceans MOU) cetvédő szervezetek is védelmezik.

Forrás: MTI/Wikipédia

Kiemelt kép forrása: Wikipédia



Címkék: