Amikor a huszonéves csajok barkácsolnak

És hol van ilyenkor Mónika? Móni! Móni segíts! Móni nem tud segíteni, de nagyon barátságosan mosolyog, közben az adminisztrációt intézi. Egyik kezéből egy halom papírt próbál kitépi a szél, másik kezében telefon, toll, egy ültetőkanál, és így még írni is tud. Így elnézve látom igazán, Mónika elég profi már ebben. Levezényelt egyedül néhány közösségi kertet korábban, most meg többen is vagyunk erre a feladatra. Csak menni fog valahogy.

De mi az a közösségi kert?

Röviden, egy olyan szabad földterület, amit egy közösség közösen gondoz.

A IX. kerületben a Soroksári úton 2015 májusában nyílt meg Magyarország eddigi legnagyobb közösségi kertje, a Kerthatár. Egy 7000 m²-es, teljesen üres telekből választottak le 2600 négyzetmétert. Vagyis nem volt ez teljesen üres: felszínét gyomtenger és betontörmelék borította. A Magyar Telekom megbízásából a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) által elindított Közösségi Kertek civil mozgalomhoz, ennek következtében az elmúlt években három közösségi kert született a fővárosban (ebből egy, a Kékvirág KK azóta megszűnt).

Az első közösségi kert 2012-ben jelent meg Budapesten a Millenáris Parkban Lecsós Kert néven. Az elmúlt 7 évben egészen komoly szerveződéssé alakultak ezek a zöld kezdeményezések, a sokszor spontán szerveződő kertek pedig mára egy laza hálózattá álltak össze, segítve egymás munkáját tapasztalatcserével, szakmai és baráti tanácsokkal.

Minden közösségi kertnek megvannak az alapelemei. Legfontosabbak természetesen a parcellák, amiken a sorsolás útján szerencsésen a programba kerülő kertészek termeszthetik a zöldségeiket, fűszernövényeiket, virágaikat. Az egész kertet behálózzák fő- és mellékutak, és a kert adottságitól függően szükség van közösségi területekre, ahol megvalósíthatók az ide szervezett programok. Amik nem feltétlen kerttel kapcsolatosak, lehetnek azok bármilyen más jellegűek is. Kis házi koncert, baráti társaságok összejövetele, fókaidomárok éves találkozója, tényleg bármi.

Vannak a kertekben közösen művelt területek. Ide általában a nagyobb helyigényű növények kerülnek mint a rebarbara vagy a csicsóka, vagy olyanok, amikből nagyon kevés kell. 2-3 nagyobb tő rozmaring például az egész kert számára elegendő, felesleges a saját parcellákban foglalni velük a helyet.

Mivel az ilyen kertekben a vegyszerek használata 100 %-ban tiltott, ezért szükség van egy részre, ahol a biológiai növényvédelem számára termesztenek olyan növényeket, amik az alapanyagot adják a védekezéshez (csalán, cickafark, levendula, stb.).

Kell természetesen szerszámtároló is, a kert méretétől és a közösség nagyságától függően.

Ezeken felül pedig létesült négy kiemelt ágyás, amiket leginkább a környező iskolák használnak tanparcellának. Itt a városi gyerekek találkozhatnak olyan, szinte földöntúli technológiával, mint a kapa vagy a gereblye. Meglepőnek tűnhet, de létező jelenség, hogy gyerekek úgy válnak kamasszá, hogy répát vagy paradicsomot csak a hűtőben látnak. Persze az iskolában tanulnak ezekről és látják a tévéműsorokban, de az élő találkozás egy növénnyel mindenképp meghatározó élmény az arra kicsit is fogékonyaknak.

A terület Kertész Mónika, a KÉK egyik alapítójának és a közösségi kertek főszervezőjének alapötletei által, de a közösség bevonásával formálódott kertté – hisz ennek a fajta szerveződésnek épp az a lényege, hogy az emberek már a legelejétől be legyenek vonva a tervezésbe és a kivitelezésbe, minél jobban részt vegyenek a közös munkában, aminek köszönhetően jobban magukénak is érzik majd az elkészült kertet.

A munka talajvizsgálattal kezdődött, mivel félő volt, hogy a korábbi ipari használat miatt a föld nehézfémekkel vagy szénhidrogénekkel szennyezett. A vizsgálatot a Budapesti Corvinus Egyetem Talajtan Tanszéke végezte. Eredményeik kimutatták, hogy a szennyezés szerencsére nem jelent problémát, annak mértéke kimutathatatlan, vagyis lényegében nincs is. Egyedüli probléma az volt, hogy a talaj teljesen terméketlen, bármiféle zöldség- és gyümölcstermesztésre tökéletesen alkalmatlan. Ezért 50-60 cm-es mélységben teljes talajcserét kellett végezni, hogy a növények neveléséhez ideális talajréteget kapjunk. Így került a kertbe 450 m³ szántóföldi termőföld, és talajjavítás céljából további 50 m³ gombakomposzt.

A további munkák már a formálódó közösséggel együtt zajlottak. Elsőként elrendezték a talajt, amit a parcellák és az úthálózat kiosztása követett. Ezután a kertészek már meg is kezdhették a saját kis kertjeik művelését, a környékbeliek lépésről-lépésre belakták a kertet.

Egy ilyen munkát persze koordinálni kell. A közös kertrendezős munka során Kertész Mónikával, a kert megálmodójával és főszervezőjével párhuzamosan rám maradt az a remek feladat, hogy instruáljam az egy nap alatt kertésszé váló embereket.

Egy-egy ilyen kertészkedős alkalommal összejön 40-50 ember, akiknek 2-3 kivétellel semmilyen kertészeti tapasztalatuk nincs, a balkonon kis virág nevelését leszámítva. Gyerekkorukból vagy a nagyszülők vidéki kertjéből van esetleg valami emlékük, de az nem nevezhető használható kertészeti tapasztalatnak. A lelkesedés és a munkához való hozzáállás persze rengeteget számít, aki végigment a regisztrációs procedúrán, kitöltötte a jelentkezési lapot, válaszolt egy pár kérdésre online, majd eljött az első bejárásra, utána még egyszer, közben várt, várt és várt, hogy végre elinduljon a munka, az biztosan lelkiismeretesen fog nekiállni egy ilyen feladatnak, és ez nagyon sokat számít.

Ettől függetlenül vicces és egyben kicsit rémisztő is az a pillanat, mikor ott áll előtted 50 ember, téged néz, hogy Na, akkor mondjad, mit csináljunk? Mivel alap kertészeti feladatokról van szó, úgymint gereblyézés, lapátolás, földhordás, hirtelen nem is értettem, hogy mit kell itt nekem vezényelni. Ott vannak a gereblyék, fogjátok meg, és induljatok el szépen, láncban, és gereblyézzétek végig a placcot. Holnap találkozunk.

Ez persze nem így megy. Aki még életében nem gereblyézett, annak nincs egy kép a fejében arról, hogyan is kellene kinéznie a talajnak gereblyézés után. A föld ráadásul elég kötött, rögös, a szél gyorsan ki is szárította a felszínt, így már tényleg embert próbáló ez az egyszerűnek tűnő feladat. Na jó, akkor tessék nekiesni lapáttal, ásóval szétverni a rögöket, és gereblyézi, újra.

Közben észre sem veszem, hogy a csapat másik fele meredten néz a hátam mögött, hogy Na, és mi mit csináljunk?

Azt hittem, már rég nekiestek a cövekek hegyezésének, hogy el tudjuk kezdeni az utak kijelölését. Ott vannak a lécek, ott a fűrész, a fejsze, lehet vágni, hegyezni. Jó, de mekkorákra? Kb. 30 centisekre. És mekkora az a 30 centi? …

Móni!!!! Móni!!!

Nap végére úgy éreztem magam, mintha egy egész napos előadássorozatot toltam volna végig egy konferencián, ahol az összes előadót nekem kellett helyettesíteni. Puffogtam is egy kicsit, hogy milyen értetlenek az emberek, hogy nem lehet ilyen egyszerű dolgokra rájönni. Egy nagy alvás után aztán gondolkodtam ezen, és rá kellett jönnöm, ez sem különb bármely más “egyszerű” helyzetnél a mindennapokban. Mint amikor valaki furcsán néz a fázisceruza szó hallatán, amin egy villanyszerelő akad ki, ahogy az autószerelő is, amikor századjára kell elmagyaráznia egy jogosítvánnyal rendelkezőnek, mi is az a viszkokuplung.

Az első alkalom után nem mondom, hogy zökkenőmentesen, de már sokkal gördülékenyebben ment a koordinációs munka, jobban tudtam inspirálni őket. Az emberekből pedig tört elő a kreativitás, észrevétlenül hamar önállósodtak és napok alatt belakták a kertet. Csak pislogtam, ahogy a huszonéves csajok rohangáltak fúróval meg kalapáccsal a kezükben, határozott léptekkel mentek valamit barkácsolni, senkitől nem kérdeztek semmit.

A következő közösségi kert építésekor pedig már egyáltalán nem tűntek furcsának a kérdések. Igen, ez egy ásó, érdekesen néz ki, mert széles a vége, nem olyan, mint a hagyományos a nagypapád sufnijában. A csicsóka egy növény, és nem egy régi gyerekjáték. Nem, a répát nem lehet palántálni. Tényleg nem.

Az emberek nem bolondok, csak egy teljesen új területre tévedtek. És én sem vagyok már olyan béna, mint a legelső nap. Remélem.

Több hétvége alatt, közösségi munkában elkészültek a kertet alkotó elemek:
– az „amfiteátrum”-nak nevezett terepalakulat, ami pihenőként és előadótérként is szolgál
– a kiemelt ágyások, amik bemutató- és tanparcellaként működnek
– a kert közepén egy árnyékot adó pergola
– fűzfakunyhó
– bográcsozó hely
– faház/szerszámtároló
– fűszerspirálok
– díszágyások

Végül közel száz parcellát alakítottunk ki, ami több, mint háromszor annyi embert mozgat meg hetente több alkalommal is, hisz a parcellákat gondozni, gyomlálni, a növényeket öntözni kell. Ahogy a kert és benne a növények fejlődnek, úgy formálódik a közösség is és lesz egyre több spontán szerveződő program a kertben.