Minden évben újat veszel belőle? Akkor már csak ezért is olvasd el ezt a pár sort, ami még megmentheti a tavaly vásárolt és azóta megutált metszőollódat!
Életlen.
Nyikorog és alig lehet összenyomni.
Rozsdás és ráragadt a tavalyi kosz.
Ha ezek közül bármelyik igaz a te metszőollódra is, eljött az ideje egy kis karbantartásnak. Mert ez is egy olyan szerszám, ami kis mérete ellenére nem kell, hogy a szemétben végezze pusztán azért, mert már nem muzsikál úgy, mint új korában. Lássuk hát a megoldást.
A metszőolló koszosan nem használható. Betegségeket és akár más kártevőket is terjeszthet növényről növényre, ezért minden használat után tisztítsuk le és fertőtlenítsük. Én ezt általában pálinkával szoktam csinálni, bár ez nem egy nagykönyv szerinti tanács, mert ők denaturált szeszt javasolnának, de a falusi rokonok tettek róla, hogy bebizonyosodjon, teljesen jól működik ez is. Ezután egy olajos kendővel áttöröljük, ami a rozsda ellen véd és becsukott állapotában tároljuk.
Ha nem védtük és rozsdás lett a metszőolló, érdemes ecettel-szódabikarbónával átdörzsölni és utána olajozni. Persze a durva rozsdán ez nem segít, de a kezdeti rozsdásodás ellen tényleg nagyon jól működik. Nézz meg erről egy videót itt!
Ha nehéz összenyomni a metszőollót, nézzük meg, rozsda okozza-e, vagy túl erősen szorítja-e az ollót a két pengét összefogó csavar. Utóbbi esetben érdemes a szorítócsavaron lazítani egy negyed fordulatot. A nyikorgáson pedig egy kis olaj könnyen segít.
Életlen metszőollóval metszeni kapufa. Ha lehetetlen egyetlen éles vágást ejteni vele, nem csak a mi kínszenvedésünket okozza, hanem a növényekét is. Fás szárú növények esetében mindig az egyszerű, tiszta vágási felület a cél, ám életlen szerszámmal káros sérüléseket ejtünk, amiken könnyedén bejutnak a kórokozók. Mielőtt így vagdosnád a fákat (ó, neeee!), tessék megélezni. Ezt megteheted otthon, ha van hozzá megfelelő eszközöd (fenőkő, ollóélező vagy ágvágó élező), de ha nincs ilyened, irány egy köszörűs, vagy a helyi gazdabolt, ahol többnyire simán ajánlanak egy helyi szakembert vagy megcsinálják.